A Színművészetire nem vettek fel, erre ez volt az utolsó esély

„– Milyen szakra jártál?

– Magyar szak, ELTE. Nyelvészetből épphogy átmentem, puskázva, kettessel, irodalomból már jobb voltam egy kicsit.

– Miért éppen magyar szak?

– Pestre akartam kerülni a színház és/vagy a kabaré közelébe. Mivel a Színművészetire nem vettek fel, erre ez volt az utolsó esély. Jövőre már olyan szénaszagú, pirospozsgás, vidéki gyerekeket fognak csak felvenni, amilyen voltam. Lehet, hogy jelentkezem. Szóval a magyar szak egy hatalmas olvasmánylista volt, amikről még nem hallottam, azok ott szóba kerültek. Kezdődött az egész a Pesti Barnabás utcában Adamik Tamás professzorral, aki az ókori görög-római irodalmat elemezte reggel nyolc órától, és nyolc óra tizenöt perckor már átizzadt ingben, szenvedélyesen, pingpongjátékosi mozdulatokkal topogta a ritmust, hogy a lábával verve adja át nekünk a jambusok és daktilusok lüktetését, ógörögül. Nem voltam jó tanuló, nem jártam be mindenkinek az előadására, de voltak azért olyanok, akiket sikerült hallgatnom, és megérte. Ilyen volt Margócsy tanár úr, Kenyeres Zoltán, Sipos Lajos. Szemináriumra jártam Spiró Györgyhöz is, aki mondatról mondatra elemzett műveket, a Rozsdatemetőt, Csehovot, Shakes­peare-t. Az ő óráit nagyon élveztem.

– Irigyellek érte! Akkor neked volt mestered!

– Az túlzás, mindenesetre Spiró nagyon jó tanár volt. 

– Kapcsolatban maradtál vele?

– Nem. De találkoztunk a Libri-díjátadón, ahol nehezményezte, hogy nem szerepelt a paródiakönyvemben. Ami végül is bók. Egyébként igaza volt, mert még egy kötetre való paródia összejönne ugyanolyan erős csapattal, mint az első. Spiróból is jót lehetne írni. Nagyon jó az önostorozásban, a korábbi művei gyalázásában, vagyis abban a spirómetál nevű, zúzós és kemény műfajban, amelynek az a lényege, hogy a világnak vége, pontosabban mindig is vége volt. Az SZFE körüli tragikomédia Az Ikszek paródiájáért kiált! S hogy most én is spirós öngyalázásba kezdjek, ha újraírhatnám a paródiakönyvet, rajta kívül belevenném Bukowskit, Bulgakovot, Jókait, Dosztojevszkijt, Bret Easton Ellist, Virginia Woolfot, Kafkát, Gogolt, Joyce-t és így tovább.”