A kormányzás szeretete helyett a szeretet kormányzását

„Beszélgetéseinkben sok minden szóba kerül a gyerekneveléstől kezdve a munkán és a közéleti kérdéseken át a legújabb olvasmányélményekig. A vacsora után egyszer csak azt vettem észre, hogy egyik legközelebbi barátom, Lilla csendben elkezdett könnyezni, majd először csak halkan, aztán egyre hangosabban és vehemensebben kezdett arról beszélni, hogy minden igyekezete ellenére fogalma sincs, hogyan fog az akkor kétéves gyerekének olyan nevelést biztosítani ezen a Magyarországon, ami a megértésről, a kölcsönös tiszteletről és az elfogadásról szól és nem a gyűlöletről és a kirekesztésről.

Hogyan fogja tudni megóvni a gyerekeit attól, hogy ne a másik leugatása legyen számukra konfliktuskezelési minta, ha ezt látják a politikusoktól, hogyan fogja tudni elmagyarázni a gyerekének, hogy a világban különböző vallású, etnikumú, bőrszínű, identitású emberek élnek és egyik sem rosszabb a másiknál, miközben a kormányzati és állami intézményekből ömlik a gyerekekre a gyűlölet. Tekintetében egyszerre volt jelen a tehetetlenség, a kilátástalanság és a mérhetetlen féltés.

Sokszor gondolok vissza erre a beszélgetésre. Eszembe jut minden egyes alkalommal, amikor vezető politikusok úgy nyilatkoznak, hogy a nőknek a konyhában a helye és hogy a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést »ideológiailag terhelt« gondolatnak tartják. Mit üzen ez azoknak a gyerekeknek, akiket rendszeresen fizikailag, szexuálisan vagy verbálisan bántalmaznak a családtagjaik? És hogyan tereli a szinte kötelező agresszió irányába az elvárt kényszerű macsóságról szóló üzenet a fiúkat vagy zárja el a választásuk szerinti pályától vagy akár a későbbi egyenlő munkabér esélyétől a lányokat?”