Aki nem itt fizet adót, nem is magyar?

„El kéne már végre dönteni, hogy akkor most minden magyar belebeszélhet a hazai belpolitikába, vagy sem. Gondolom ezt pedig azért, mert sokan változatlanul fröcsögik utcán, kocsmában, Facebookon, hogy a határon túli magyar nem is magyar, minek szövegel az olyan, nem itt fizet adót, nem itt lakik, következésképpen ne is kérjen semmit a magyar államtól. Ezzel kapcsolatban volna néhány észrevételem.

 1. Ha a helyben adózást nézzük, akkor elég sokan itthon is kipottyannának a magyar kategóriából, tekintve, hogy sok százezer, talán millió ember nem adózik itthon, akinek pedig lehetne, kéne. Mégis megtűrjük őket a magyar társadalomban, sőt, tulajdonképpen mi, adózók fizetjük a létfenntartásukat (legalábbis papíron, mert ezek többsége sokszor nem szegény ember, hanem ügyeskedő sutyerák).

2. Oké, az erdélyi, a felvidéki, a bácskai magyar nem itt él, nem itt adózik. De a londoni, nyugati magyar sem. Pláne, ha már nem is magyar állampolgár (esetleg többes állampolgár). Akkor mi is a különbség? Hogy a nyugaton élő magyar itt született? Hogy közös kulturális élményeink vannak, tudjuk, milyen íze volt a francia drazsénak, hogy kicsoda Károly bácsi a Frakkból, meg hogy a Fradi zöld-fehérben játszik? Mindezeket a nagyváradi, a szabadkai, a beregszászi és a dunaszerdahelyi magyar is tudja, ebben sincs tehát semmi speciális. És egyébként is zéró a jelentősége, ha az illető sem anyagi, sem erkölcsi értelemben nem tesz hozzá semmit Magyarország közös ügyeihez.

Szóval, szerintem semmi különbség a nyugaton dolgozó és az elszakított országrészekben élő magyarok között. Ezt az ugató szekciónak is észben kellene tartania: pont azok ágálnak, azok románoznak a legjobban, akiknek a gyerekei kint mosogatnak Londonban, ezzel is roppant mód öregbítve jó hírnevünket és igazán serényen hozzájárulva hazájuk sikereihez. Röhej, hogy pont az a réteg pofázik és tagadja ki a magyar nemzet kötelékéből a falusi székelyt vagy újvidéki tanárt, amelyik felemelkedésnek érzi, ha elhagyja a szülőföldjét.  

3. A harmadik megjegyzésem voltaképpen vélemény, amelyet mindig is képviseltem: a magyar nemzet a magukat magyarnak valló emberek összességét jelenti, függetlenül attól, hogy hol születtek, hol élnek. Ebben semmi rendkívüli nincs, sok más országban is hasonlóképpen tekintenek honfitársaikra szerte a világban. Szóval, számomra ez nem jelent gondot, magyar mindenki, még a hülyék és munkakerülők is, feltéve, ha nem gyűlölik a hazájukat. Aki azonban Magyarországot, a magyar nemzetet, magyar embert, magyar jelképeket gyűlöli – az nem magyar. Lehet, hogy itt született, magyar az anyanyelve, de nem tartozik közénk. Valahova máshova tartozik. Vagy sehova. Esetleg önmagához. Leszarom, én szóba sem állok ezekkel hosszú-hosszú ideje.

De hadd mondjak még valamit ezekről az emberekről. Őszintén, nyíltan. Abszolút érdektelen, hogy itt vannak-e velünk vagy külföldről osztják az észt. Aki nem szereti a hazáját, az hontalan, bárhol is éljen. Talán még jobb is, ha az ilyen ember elhúz máshova, hogy ott rontsa a levegőt. Ugyanez a véleményem azokról, akik csak a pénzről képesek beszélni, csak ezzel tudják megindokolni, hogy hazát és szívet cseréltek. A normális magyar ember azonban – politikai hovatartozástól, születési és lakóhelytől függetlenül – nem országának, hanem hazájának tekinti Magyarországot. Mert az utak itt futnak össze a Duna partján, a Szent Korona, az Országház, a Lánchíd, a nemzeti himnusz és az olimpiai győzelem a világ minden magyarja számára ugyanazt jelenti. Ha nem, akkor az illetőben van a hiba, legbelül.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy abban a kérdésben, hogy ki a magyar, nem az adottságok és a részletek, hanem csakis egy dolog számít: az illető mennyire szereti a hazáját, a honfitársait, mennyire éli meg a magyar kultúrát, milyen elgondolásai és konkrétan milyen cselekedetei vannak a nemzet egészét érintő ügyekben? Lehet a nemzet ügye egy asztal elkészítése is, amelyet betesznek a falusi iskolába. Vagy a díjnyertes étel megfőzése, amiért az aranyérmet a magyar versenyző nyakába akasztják. Egy vers, egy dal is lehet nemzeti teljesítmény. Két vagy tíz gyermek felnevelése is. Nagyon sok dolog nemzeti teljesítmény, sőt, az igazat megvallva szinte minden az, ha jó szívvel, nemcsak magára gondolva, néhány alapvető eszményt követve, tiszteletben tartva éli meg az ember.  

De ha teljesítmény nélkül, sunyi irigységgel, cinizmussal és kívülállást színlelve vagy tényleges kívülállóként állsz hozzá nemzeti ügyeinkhez, akkor nem vagy magyar. Nem én mondom, te magad állítod ki magadról ezt a bizonyítványt. Aki ezt nem érti, semmit sem ért.”