A demokráciához nem elnök kell, hanem fake és ellensúly

2020. november 10. 19:14

Az USA-ban a választás definíció szerint demokratikus, ezen nincs mit vitázni.

2020. november 10. 19:14
Tutiblog
Pesti Srácok.hu

„Döbbenetes dolgok történnek a világban! Egyes fasiszták a szemünk láttára megkérdőjelezik az amerikai választások tisztaságát. Skandallum! Ez csakis azért fordulhat elő, mert magukból indulnak ki. Pedig jól tudjuk, hogy a »választási csalás« kizárólag a Lajtától keletre létezik, Amerikában teljesen ismeretlen.

Kétségbe vonják, hogy az USA választási rendszere demokratikus és tiszta. Hát nooormális?? Hiszen a demokratikus szó definíció szerint azt jelenti, hogy úgy működik, mint ahogyan az USA-ban. Tehát az USA-ban a választás definíció szerint demokratikus, ezen nincs mit vitázni.

Teljesen mindegy tehát, hogy hány 1900 előtt született szavazópolgár van, vagy hogy egyes államokban nem szükséges igazolvány sem a szavazáshoz. Ilyesmi csak a magyaroknál kell, mert azoknak a génjeiben van a csalás. Amerikában eszébe se jut senkinek, hogy csaljon. Miért tenné? De a választás tisztaságát bizonyítja az is, hogy a Demokraták nyertek!

Ebből is látszik, hogy a választás demokratikus volt. Republikánusok eleve nem győzhetnének egy demokratikus választáson, legfeljebb egy republikánikus választáson. De azt meg nem tudjuk, hogy milyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2020. november 11. 09:12
Tegnap láttam egy karikatúrát az utolsó hat USA elnökről. Ebből öt mellett felsorolva, hogy hány háborút kezdtek a világban. Egynél nem volt felsorolás.
bagira
2020. november 11. 04:33
Demokratikusan csaltak Biden beismerte.
írmag
2020. november 11. 00:46
az ellensúlyt viszont gmo mentes májusi morzsolttal kell mérni
nimfak
2020. november 10. 22:22
Most beszeltem egy amerikai rokonnal. Demokrata. Hiszterikus rohamot kapott, pedig csak megkerdeztem, hogy mi igaz abbol, amit itthon hallunk. Azt mondta: semmi. Erre kerdeztem, hogy mi a helyzet a BLM mozgalommal? Most nincs hir rola. Nincs tobb kerdesem. Sajnalom szegeny rokont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!