A demokrácia halott, mi öltük meg

„A november 3-i elnökválasztáshoz közeledve egyre erősebb késztetést éreztem az azt körülvevő politikai folyamatok és összefüggések felgöngyölítésére. Trump vagy Biden? Van-e egyáltalán tétje? Van-e egyáltalán jó választás? Ha nincs, van-e kisebbik rossz? Hamar rádöbbentem, a jelenség megértéséhez ezek a kérdések nem tűntek elégségesnek. Miért pont ez a két jelölt? Vajon tényleg erre volt társadalmi igény? Vajon kiüresedett a politika? Talán a rendszer az, ami csődöt mondott? Talán az emberek mondtak csődöt? Utóbbi dilemmák már mélyrehatóbb válaszokat sejtettek, egyszersmind rámutattak, hogy az idei elnökválasztás csupán egy prominens tünete a társadalmi, kulturális és politikai klíma amúgy hosszú évtizedek alatt végbement belső rothadásának.

A PC felemelkedik… – avagy a baloldal megnyeri a kultúrharcot

Az elmúlt negyven év kétségkívül egyik, ha nem legjelentősebb kulturális eseménye a politikai korrektség és a fősodratú média alantas házassága, mely lassan, de biztosan ágyazott meg a magát baloldalnak – bár tisztában vagyok a kifejezés elégtelenségével, sajnos egyelőre nem találtam adekvát helyettesítést – aposztrofáló politikai közösség felemelkedésének, megnyerve ezzel a kultúrharcot és felrúgva az addig érvényben lévő politikai status quót.

A PC mainstreambe való fokozatos beépülése és a nyugati közgondolkodásnak az ezzel járó egyre hangsúlyosabb formálása a posztmodern újbeszél szótár megfogantatásában manifesztálódott. A félreértelmezett eufemizmus mentén kialakuló új szavak és kifejezések kizárólag az azokkal asszociálható, többnyire társadalmi és szociális problémák elfedésére, semmint megoldására voltak elégesek, és kizárólag további törésvonalakat idéztek elő. Az így lépésről lépésre teret nyerő »puha« és folyamatosan puhuló nyelvezet annak alkalmazóit szisztematikusan zárta el a körülöttük lévő valóságtól. Az új keletű nyelvújítás eredményeképp lett az idegsokkból poszttraumásstressz-zavar, a négerből fekete, majd afroamerikai, vagy magyar viszonylatban a cigányból roma. A cél minden esetben az eredeti szóhoz tapadó negatív konnotációtól való megszabadulás egy új, még »szűz« kifejezés beemelésével, megfelejtkezve ugyanakkor azon tényről, miszerint a frissen nyugdíjazott szavakhoz tartozó előítéletek, társadalmi feszültségek nem tűnnek el, és nem oldódnak meg némi kacifántos nyelvészkedés által.

A politikai korrektség nyújtotta erkölcsi magaslat, a posztmodern újbeszél szótár gondolatformáló ereje, valamint előbbiek fősodratba való bekerülése elegendő táptalajt nyújtott a baloldali véleményhegemónia létrejöttéhez. A baloldal által lefolytatott kultúrharc módszeresen és kellő alapossággal szorította ki a vele egyet nem értő hangokat a kultúrából, az iskolákból, az egyetemekről, az offline, majd később az online médiából, ezzel csírájában elfojtva minden érdemleges diskurzust és vitát, a fennmaradó ellenvéleményeket pedig nemes egyszerűséggel rasszistának, nácinak, kirekesztőnek bélyegezte. Ezzel a mainstream világnézetet már kizárólag szélsőbalról lehetett bírálni, ami elkerülhetetlenül eredményezte előbbinek további balra tolódását.”