Úgy zajlott a vita, mintha Alien és Predator csapott volna össze a gyerekek feje fölött

2020. október 25. 15:21

A Meseország-vita már azelőtt félrecsúszott Dúró Dóra darálásával, hogy elkezdődhetett volna.

2020. október 25. 15:21
Feró Dalma
Index

„A Meseország-vita már azelőtt félrecsúszott Dúró Dóra darálásával, hogy elkezdődhetett volna. A vitában a pro-Meseország oldal következetesen tagadta a nyilvánvalót: hogy a kötet politikai programot valósít meg. A könyvdarálás pedig lehetőséget adott nekik, hogy minden kritika alól kibújjanak. Mindkét fél jellemzően összemosta a homoszexualitást a transzneműséggel, miközben azokhoz – kapcsolódási pontjaik ellenére – lényegesen különböző jogkövetelések kapcsolódnak. Hiába kritizálta valaki kizárólag a transznemű tartalmakat, akkor is azt a választ kapta, hogy »attól senki sem lesz buzi, hogy meleg hercegekről szóló mesét hall«.

Nagyjából úgy zajlott a vita, mintha Alien és Predator csapott volna össze a gyerekek feje fölött. Miközben a hasonló gender- és szexualitásvitákban látszólag az a tét, hogy ki fogadja el és ki utálja a melegeket és az »LMBTQ-embereket«, a politikai felek jóval nagyobb léptékű társadalmi víziókat fogalmaztak meg a nemek viszonyrendszeréről és azon keresztül a népesség kormányzásáról. A Meseország-projektből az a világkép körvonalazódott, hogy a női (és férfi-) princípium kritikája és a nőket érő nemi erőszak tematizálása ott ér véget, ahol a transzneműség elkezdődik, és hogy a nők és szegények hátrányos helyzetének megszűnéséhez leginkább elfogadóbbnak kellene lenni. Ez a társadalmi kérdéseket az attitűdök szintjén értelmező megközelítés abba a »progresszív« biopolitikai trendbe illeszkedik, amely a nők fizetett és fizetetlen otthoni munkáját igyekszik optimálisan elosztani, hogy a gazdasághoz közvetlenül és a munkaerőt újratermelő otthoni munkájukon keresztül közvetve is hozzájáruljanak. A másik oldal elképzelése jóval egyértelműbb: a nők munkaerejét elsősorban a gyerekszülésre és gyereknevelésre, valamint a háztartásra és csak másodsorban a fizetett munkára igyekszik összpontosítani. A munka, az erőforrások elosztása és a népesedés kérdéseit nem lehet egyszerűen elfogadás és el nem fogadás ellentéteként értelmezni: itt érdekek ütköznek, ennek elismerése nélkül csak újabb Alien vs. Predator küzdelmeknek leszünk tanúi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2020. október 27. 19:22
Sok rosszindulatú megvadult alak kulturális értéknek tartja a homoszexuális propaganda terjesztését már az óvodákban is. Dúró Dórának van igaza. Dúró Dóra négy gyermek édesanyja meg akarja kímélni gyerekeit a megvadult propagandisták gaztetteitől.
Kormánypárti1
2020. október 26. 10:14
Elolvastam, meglepődtem. (lehet hogy tényleg lenyúlta a kormány az Indexet :DD) Na azért annyira nem! "A másik oldal elképzelése jóval egyértelműbb: a nők munkaerejét elsősorban a gyerekszülésre és gyereknevelésre, valamint a háztartásra és csak másodsorban a fizetett munkára igyekszik összpontosítani." Amellett hogy jók a felvetései, ha mindenképpen azt szeretné, hogy a PHD-ja némi hitelességgel is bírjon, a fentebbi megállapításait nem baj ha némi kutató munka, felmérés, tanulmány után kicsit kiigazítja, mert ez így hülyeség. Ugyanis mindkét oldalon (csak gondolom mert nem írta, hogy politikai oldalakban gondolkodik) vannak ilyenek is, meg olyanok is. Semelyik oldal nem egyértelmű képviselője a nők ilyen vagy olyan értéki besorolásának. Ez buta sztereotípia, minden tudományos megállapítás nélkül! Ha meg valaki azt a biológiai determinizmust kompenzálni igyekvő törekvést, hogy a nők természet adta életadás lehetőségével járó megterhelést egyik oldalon enyhíteni igyekszenek, összekeveri a rájuk kényszerített szerepekkel, az nagyon el van tévedve. Nem baj ha kicsit tájékozódik, és felfedezi, hogy amit ő feltételez az ezirányú jobboldali konzervatív elképzelésekről, az legalább száz éve túlhaladott. A ma jobboldali konzervatívai ezt a feltételezést sértésnek veszik. És némileg fokozza az éleslátása hiányát, hogy épp Dúró Dóra példája, betöltött társadalmi helyzete cáfolja ezen feltételezését. Sőt, tovább megyek, és azt mondom, hogy ami rosszat a nőkkel szemben el lehetett követni, azt a baloldal rendben meg tette. Megfosztotta őket női mivoltuktól, anyaságuktól, tárgyakká, használható eszközökké degradálta őket és cserébe nem adott semmit.
NTLLK
2020. október 26. 08:01
Miféle vitát genderálhat egy ilyen kifejezetten nívótlan al kotás? Nem a témája, a formája a szégyen!
annamanna
2020. október 26. 04:51
A lényeg: "Csak látszólag folyik a vita elfogadásról és el nem fogadásról - a valódi tét, hogy hány gyereket szüljenek a nők, létezik-e női princípium, van-e a gyerekeknek szexualitása, KI VÉGEZZE EL INGYEN A HÁZTARTÁSI MUNKÁT, és hogyan lehet a népességet a gazdasági folyamatokhoz illeszteni. A tolerancia és elfogadás hívószavai éppen ezeket a politikai kérdéseket fedik el." "Ez a társadalmi kérdéseket az attitűdök szintjén értelmező megközelítés abba a "progresszív" biopolitikai trendbe illeszkedik, amely A NŐK FIZETETT ÉS FIZETETLEN OTTHONI MUNKÁJÁT IGYEKSZIK OPTIMÁLISAN ELOSZTANI, hogy a gazdasághoz közvetlenül és a munkaerőt újratermelő otthoni munkájukon keresztül közvetve is hozzájáruljanak. A másik oldal elképzelése jóval egyértelműbb: a nők munkaerejét elsősorban a gyerekszülésre és gyereknevelésre, valamint a háztartásra és csak másodsorban a fizetett munkára igyekszik összpontosítani. A munka, AZ ERŐFORRÁSOK ELOSZTÁSA és a népesedés kérdéseit nem lehet egyszerűen elfogadás és el nem fogadás ellentéteként értelmezni: itt érdekek ütköznek, ennek elismerése nélkül csak újabb Alien vs. Predator küzdelmeknek leszünk tanúi."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!