„– Szokott a gyerekeinek mesélni?
– Általában a feleségem olvas a gyerekeknek, de én is mesélek nekik könyvekből. Előfordul, hogy kitalálok történeteket. Nagy élményként élték meg, amikor mesés formában adtam elő nekik, hogy miként ismertem meg az édesanyjukat. Mint tudjuk, rendkívül fontosak a mesék, mi pedig azt az értékrendet adjuk át a segítségükkel, ami a miénkkel megegyezik. A lányainkat kislánynak neveljük, és sokszor beszélgetünk velük arról, hogy ha majd ők is anyukák lesznek, milyen boldogan élik le az életüket. Nekem a gyerekvállalás hozta el az igazi boldogságot, ez adja az életem értelmét.
– Ezek után egyértelműnek tűnik azon döntése, hogy betiltotta a csepeli bölcsődékben, óvodákban a Meseország mindenkié című kötetet. Nem bízik a csepeli pedagógusokban, hogy így döntött?
– Nem erről van szó. Teljes mértékben bízom pedagógusainkban és kollégáikban. Kiváló értékrendjük van, a bajt viszont érdemes megelőzni, mint később a problémákat kezelni. Ez a könyv akár egy szülő által is könnyen bekerülhet a csepeli bölcsődékbe, óvodákba, én viszont szerettem volna ennek elejét venni. Így született meg a döntés, hogy nem engedélyezem a feltűnését az intézményeinkben.
– Azokról az intézményekről van szó, ahová az ön gyerekei is járnak…
– Három kislányom van, közülük már csak az egyik jár óvodába. Értük vagyok elsősorban felelős, ugyanakkor felelősséggel tartozom a kerületben élő családokért, gyermekekért is. Szülőként tisztában vagyok vele, hogy a mesekönyv annak a korosztálynak szól, amelyik a legjobban formálható, nevelhető. Nem magamtól találom ki ezeket. Nemrég olvastam egy nagy tekintélyű szakpszichológus írását, ami arról szól, hogy nem feltétlenül genetikailag alakul ki a »másság«, hanem el is téríthető egy személyiség. Ez a könyv pedig, úgy gondolom, kiválóan alkalmas lehet erre az olyan mesékkel, amiben például homoszexuális királyfik szerepelnek, akik még házasságot is kötnek egymással. Éppen ezért sem az érzékenyítést, sem pedig a homoszexuális-lobbi térnyerését nem engedem meg Csepelen.”