A politikai korrektség néven ismert nyelvi (és ideológiai) leleményösszesség, ma már a „hallgattassék el a másik fél is” szellemi terrorjának talapzatán áll.
„Azt gondoljuk ugye, hogy a magyarországi baloldal – mely 1994-ben dicstelen frigyre lépett a liberálisokkal – és a Jobbik összefogása egy egyedi, jóformán megmagyarázhatatlan jelenség, melynek csodájára járnak emberek a Föld négy sarkából. Csakhogy nem erről van szó: ahogy a marxizmus és személy szerint Karl Marx eredeti, antikapitalista tézisei erősen zsidóellenesek is voltak egyben, úgy a mindent felforgatni vágyó posztmodern progresszió is szívesen szövetkezik a radikalizmussal, sőt magáévá is teszi követeléseit, ha a fentiek mellett még a másik nagy közös cél, a normalitás lebontásának lehetősége is felsejlik a horizontjukon.
Gondoljunk csak bele: a klasszikus liberalizmusnak, ha volt kiemelt célja és értelme, akkor az a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadsága volt. A liberális ideológia stratégiai ívét azonban behorpasztotta a konzervativizmus elleni küzdelem igénye, így inkább a szocialisztikus irányzatok felé orientálódtak, és magukévá tették annak felszabadításmániában végződő egyenlőségképét. Így a nemcsak minden ember, hanem minden kulturális kód, magatartási forma egyenlő, diszkriminációmentes kezelésének utópiája felülírta a szólásszabadság fontosságát.
Így jött létre napjainkra a politikai korrektség néven ismert nyelvi (és ideológiai) leleményösszesség, mely ma már a »hallgattassék el a másik fél is« szellemi terrorjának talapzatán áll. Ők jönnek azzal, hogy micsoda dolog egy homoszexualitást népszerűsítő kötet ellen kifogásokkal élni – miközben találomra kiválasztott csoportok érzékenységére hivatkozva nem győzik átírni a történelmet, cenzúrázni a ma már nem »szalonképes« műveket vagy csak egyszerűen ledönteni a nekik nem tetsző köztéri műalkotásokat.
Apropó, szobordöntögetés (meg boltgyújtogatás és társaik). A másik, ami nagyon mélyen gyökerezett a liberális elmében, hogy a másikhoz nem erőszakkal, hanem érveléssel fordulunk. A Voltaire-nek tulajdonított mondás, miszerint »nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd« jelentése kissé kifordult önmagából: már nem az »agree to disagree« (jogunk van egyet nem érteni) érzésvilágán van a hangsúly, hanem a »halálos harcon« – azok ellen, akik nincsenek egy platformon a libernyákokkal. Ebből fakadóan pedig – az »elnyomottak« részéről vagy érdekében, már megint egy szocialista tantétel – legitim az erőszak, a vandalizmus, a bosszúállás, legyen szó a régmúltban bekövetkezett sérelmekről vagy a szociális kirekesztettség aktuális érzéséről.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Szakértők kiszámolták, hogy mekkora marha Szabó Andrea szociológus és „szakértői” csapata.
A Kelet-Európában zajló konfliktusok kapcsán jelenleg három forgatókönyv képzelhető el: egy rossz, egy sokkal rosszabb és egy reményt keltő.
Ebben az ügyben is három külföldi titkosszolgálattal tartják a kapcsolatot, vagy most azért kevesebbel?
Az Európai Unió energiapolitikája egykor a stabilitásról szólt. Ma azonban egyre több döntés mutat ennek az ellenkező irányába. Atomerőművek zárnak be, hagyományos beszerzési útvonalak szűnnek meg, miközben az alternatívák még nem állnak készen. A kérdés már nem az, hogy van-e probléma, hanem az, hogy mikor válik rendszerszintűvé.
