Liberális librettó

2020. október 12. 07:31

A nemzetköziség legújabb csapatai porrá akarják zúzni a görög-római kultúrára és a zsidó-keresztény hagyományokra felépített Európát.

2020. október 12. 07:31
Dippold Pál
Dippold Pál
Magyar Hírlap

„A görög mitológiából és más népek történeteiből is jól ismert amazonok jelmezében ripacskodnak Európa hatalmi központjának brüsszeli romjai között. A valamikori harcos, büszke, erős és hazaszerető nők mai mímelői ócska kis pozőrök, hazudozó szipirtyók. Csapatostul. Soha annyi hisztérikus, indulatoktól eltorzult arcú, önző és gonosz nő nem gyűlt össze sehol, mint a politikai korrektség és az idió­ta egyenlősdi kvótái szerint összeszerkesztett Európai Parlamentben.

Ott ülnek Magyarország libernyák álamazonjai, Soros György kitartottjai. Ebből következően feladatuk nem is lehet más, mint a tőzsdestrici nyílt társadalmának életre hívása, azaz Európa szétrobbantása. Ennek alapvető feltétele a hagyományos, eddig európainak mondott értékek eltüntetése, közösségeink – családtól a nemzetig – felszámolása, ami egyre erőteljesebb nyomásuk szerint a férfi és női nem eltörlésével vihető végbe.  Így tehát támadásba lendültek az álamazonok. Vera Jourová, Katarina Barley, Judith Sargentini utódai meg az összes többi balliberális és kellőképpen maszkulin eszmetársuk. Köztük természetesen ott vernyákolnak a mi hazai libernyákjaink: Cseh Katalin, Dobrev Klára és Donáth Anna. Nála akár meg is állhatunk, hiszen egy példátlan hazugságbotrányt hengerített magára és országunkra. A Momentum torpedórombolóinak egyike alaposan lelepleződött. Bár tudjuk, hogy köreikben ez nem számít, elég, ha a Gyurcsány–Dobrev házaspár hazugságmondási mutatványaira gondolunk, azért most a Donáth leány a gyűlölet taknyán rendesen becsúszott a közfigyelembe.

Vera Jourová betegnek minősítette Magyarországot, a magyarokat pedig döntésképtelen hülyéknek. Ebben és sok más ügyben Varga Judit igazságügyi miniszter tévévitát volt hajlandó lefolytatni a momentumos álamazonnal. A minden megnyilvánulásában a valódi női erényekről tanúbizonyságot tévő miniszter hiába sorolta tényeken alapuló érveit a Magyarországot ért uniós támadások kapcsán, Donáth Anna szánalmas hadarással hárított el minden felelősséget magáról és eszmetársai­ról. A vitavezető kérdésére, miszerint a Magyarországot pocskondiázó brüsszeli jogállamisági jelentés szinte kizárólag a magyar baloldal álhíreire épült, és gondosan egyeztették-e Jourovával, Donáth Anna pökhendien azt válaszolta, hát azt képzelik, ő esténként telefonon ilyenekről csacsog a cseh EP-alelnökkel?
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2020. október 12. 10:35
Dotátth Anna. (Dotált - Soros által).
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. október 12. 10:21
Ezt a "zsidó-keresztény" marhaságot el kéne már felejtei, semmi köze a zsidóknak európához
zakar zoltán béla
2020. október 12. 09:40
" Soha annyi..." REMEK MONDAT! EZEK MÁR NEM NŐK!
péterx
2020. október 12. 09:08
Ezt a cikkbe említett, történelmileg máig hatékony hagyomány-vonalat nagyon hangoztatnunk kell, mert a liberálisok pofátlanul a maguk egyoldalú, sőt hibás értékrendját állítják be "az" európai értékrendnek, sőt, a keresztény hagyományt már üldözik, jogilag is megpróbálják ellehetetleníteni. Állandóan emlékeztetni kell őket az arcátlan-szemtelen csúsztatásukra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!