Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Kispálország kiterjedése egyre nő hazánkban.
Ennek a cikknek a megszületését néhány kijelentés motiválta. Az egyik úgy szólt: „Nincsen független értelmiség”. A másik úgy, hogy „a szakértelem bolsevista trükk”.A harmadik úgy, hogy mindenki élete során „vagy a jobboldali, vagy a baloldali értékrend elfogadójává válik”. Mivel én függetlennek tekintem magam (meg értelmiséginek is), és nem vagyok vegytisztán sem X-, sem Y-oldali, csak két eset lehetséges: vagy bolsevik vagyok, vagy meghaltam. Mivel egyik eshetőség sem áll fenn, csak azt gondolhatom, hogy a fenti idézetek, hamisak. Ez a nincsfüggetlen-diskurzus egy ideje terjed. E szerint a felfogás szerint nemcsak független értelmiségi meg szakértelem nincs, hanem, ugye, „független újságírás sincs”. A lényeg, hogy mivel emlékeim szerint nem nagyon védekezett a nincsfüggetlen-gondolat ellen ezidáig senki, kezdett elfogadottá válni, különösen Kispálországban.
*
Kispálország kiterjedése egyre nő hazánkban. Ezen ország lakóinak fő ismérve az „ettől eddig/attól addig” (Lovasi-Kispál-Bräutigam: Barlangban dobolok. In: Naphoz Holddal, Budapest. 1991.). Mindenki tartozik valamelyik oldalhoz. Senki sem független. Vagy velünk, vagy ellenünk. A legtöbb magyar politikus kispálos (ezen nincs is mit csodálkozni). De vannak számosan, akik magukat újságírónak, elemzőnek, polgárnak, miegyébnek nevezik, de valójában kispálosok, mert az ezzel járó kizárólagosság mindent felülír. Kispálos az, akinek pártja van, nem véleménye. Aki szerint mindig a saját pártjának van igaza. Aki szerint az „egyrészt-másrészt” elutasítandó. Aki szerint senki sem lehet független. Aki kispálos, az teljesen az. Mindkét oldalon (vagy nem tudom hány oldal van). És mielőtt jönne a jólismert kibúvó, hogy a kispálos nem is egy párt, hanem egy világnézet híve, minden kispálos tegye a szívére a kezét, hogy létezhet-e szerinte olyan „igazi” jobb/baloldali, aki nem az ő pártjára szavaz.
A kispálos gondolkodásmód előnye, hogy könnyen elsajátítható és mindenre alkalmazható. Minden nagyobb közéleti vitának van egy uralkodó, kispálos olvasata: „eddig ők voltak tűzközelben, most mi jövünk” (SZFE); „eddig ők nyomtak el minket, most eljött a mi időnk” (kultúrharc); „aki kritizál minket, az a másik oldalt szolgálja” (egyházi iskolákban tanítók nyílt levele a NAT-ról); „eddig a ti sajtótok volt nyeregben, mostantól a mienk” (média); „ti diktatúrát akartok építeni, mi a demokráciát megvédeni” (jogállamiság). Mint látható, a kispálos fő célja mindenkit beszuszakolni egy pártpolitikai kategóriába, ezzel pedig megfosztani az illetőt a szabadságától. A kispálos azt szeretné, hogy mindenki kispálos legyen, és mindenki hozzá hasonlóan a lövészárokban lakjon, még ha a másik oldal lövészárkában is. A kispálos érti a másik oldal kispálosát. A nem-kispálossal nem nagyon tud mit kezdeni.
*
Megismerve Kispálország lakóit, következzenek a többiek. Kezdjük mindjárt a legnehezebbel, a nem-kispálos magyar sajtóval. Van-e ilyen? A bizonyításra szolgáló kérdés pedig pofonegyszerű: van-e olyan sajtótermék, amelyik időről-időre (ízlés kérdése, hogy elég gyakran-e, de mégis) szembe megy a kispálos logikával, és az elvileg a saját oldalukon állókat is kritizálják. Vagy pozitívan ír a másik oldalról vagy olyat, amit a másik oldal számára hasznos lehet (kurzív: Kispál-logika). Ilyen bizonyítékok a Kovács Béla-ügyet feldolgozó cikkek; a Gyurcsány Ferencet nevetségessé tevő riport; a másik oldal meghatározó politikusának a dicsérete; a saját oldal üdvöskéjének kellemetlen videó; a valódi interjúkérdések („Mi a különbség Tarlós rendezvényeinek megzavarása és a Fidelitas akciói között, amelyek az ön rendezvényeit zavarták meg?”). Ízlés kérdése, hogy lehetett-e volna nagyobb feneket is keríteni, de a nem-Kispál-média lehozta ezt, ezt, és ezt a hírt is, és teret adott ebben vitacikk-sorozatban a másik félnek. Szívesen hoznék még további bizonyítékokat mondjuk arról, ahogy a Kispál-média tapad órákon át a furcsa utalásokat fogadó saját politikusának az autójára. (És akkor a kötelező kör: a nem-kispálos magyar sajtótermékek sem semlegesek, mert van markáns világnézetük és ezen túlmenően kitapintható az is, hogy melyik párttal szimpatizálnak inkább, és melyikkel kevésbé. Semleges/objektív médiát, ha létezne is, nem olvasna senki.)
De a médián túllépve vannak nem-kispálos politológusok, elemzők, szavazók is: őket onnan lehet felismerni, hogy önazonosak. Van világnézetük, pártszimpátiájuk, de ez nem ír felül mindent. Ha felháborodnak azon pártok viselkedésén, akik távol állnak tőlük, akkor ugyanolyan húzás esetén felháborodnak azon a párton is, amelyet támogatnak. Mivel önazonosak, nem az lesz a zsinórmérték számukra, hogy a kispálosok mit fognak ehhez vagy ahhoz a lépésükhöz szólni. Nem kell azzal foglalkozniuk, hogy például kinek nyilatkoznak, vagy milyen tüntetésre mennek, hogy annak kispálos logikában milyen „optikája” van. Vagy hogy a konferencia, amit szerveznek, esetleg a kispálosoknak majd nem tetszik. Ha a kispálos logikát nem-kispálos akadémiai vagy egyetemi ember, iskolaigazgató vagy sportvezető próbálja követni, biztosan vesztett. A szabadságát, például. Mert a nem-kispálosok nem feltétlenül „okosabbak” vagy „jobbak”, ők is tévedhetnek, de biztosan őszintébbek, hitelesebbek és szabadabbak. A Kispál-oldalon csak a politikusok tudnak önazonosak lenni: a kizárólagosság nem egyeztethető össze a választópolgár, az újságíró vagy a kutató szerepével.
A nem-kispálosok és kispálosok majd egyszer biztosan találkoznak és utóbbiak az előbbiek nyakába fognak borulni. Ott és akkor, amikor majd egy kormányváltás (meg még egy és még egy) után a nem-kispálosok önazonosan és következetesen kritikusak lesznek a soron következő kormányokkal is. Akkor majd felértékelődnek azok, akik most nem is léteznek. A következő kormány ellenzéke megint a nem-Kispál médiára fog majd hivatkozni a parlamentben. (Mondjuk erre a két médiára már pont nem.) A nem-Kispál média fogja hitelesen előkaparni a következő kormány gyanús ügyeit, mert csak ők voltak azok, akik eddig is ezt tették. Akkor majd megint a nem-kispálos álcivil szervezetek lesznek a hivatkozási alap. Addig pedig gyűlik a Kispál-gondolkodás költsége: egymás kölcsönös, szakmányban történő megsebzése, az ezzel járó traumatizálódás és megosztottság. Mert igazán nem az tud megosztani embereket, amit gondolnak, hanem ahogy gondolkoznak.
Addig is: engedtessék meg, ha valaki nem akar kispálos lenni.
„Talált egy kulcscsomót/Amivel kicsukta/Magát a világból/Vagy magából a világot/A lényeg hogy utána/Csak befelé látott”
(A szerző Kispál és a Borz-rajongó.)