„A homoszexuális nők és férfiak személyes és néha mélyen ülő hajlamai, melyek nekik komoly próbatételt okoznak, bár önmagukban nem jelentenek személyes bűnt, objektíve rendetlenek (Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357.; Homosexualitatis problema, a Hittani Kongregáció levele a Katolikus Egyház püspökeihez a homoszexuális személyek lelki gondozásáról, 3. [2]). Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. A katolikus hit arra tanítja a híveket, hogy gyűlöljék a bűnt, de szeressék a bűnöst.
3. A hívek és különösen a katolikus politikusok kötelessége, hogy ellenezzék a homoszexuális életközösségek törvényi elismerését (Diverse questioni concernenti l'omosessualità, a Hittani Kongregáció megfontolásai a homoszexuális személyek közötti életközösségek jogi elismerésének elnyerésére irányuló javaslatokról, 10.[3]). A családalapítás joga nem egyszerűen személyes jog, melynek érvényt kell szerezni, hanem annak meg kell felelnie a Teremtő tervének, aki az embert nemi különbségekkel akarta megalkotni, »férfinak és nőnek teremtette őket« (Ter 1,27), így meghívva az embert, a férfi és a nőt, az élet továbbadására. »Mivel a házaspárok biztosítják a nemzedékek egymás után következését, és ezért kiemelkedően a közérdek körébe tartoznak, a polgári jog intézményi elismerést biztosít nekik. A homoszexuális életközösségek viszont jogi szempontból nem igénylik a különös figyelmet, mivel nem gyakorolják ezt a közjóra irányuló funkciót.« (Uo., 9. sz. [4]). A homoszexuális életközösségről ugyanabban az értelemben beszélni, mint a házastársak hitvesi életéről valójában mélyen megtévesztő, mert az azonos neműek között nem lehetséges ilyen egyesülés. Az jog érvényesítése tekintetében a homoszexuális személyek, mint minden más állampolgár, bármikor élhetnek a törvény által biztosított lehetőségekkel magánjogaik védelme érdekében.