Navracsics Tibor a Mandiner Klubesten: Magyar Pétert sokan buzogánynak tekintik a baloldalon
Navracsics Tibor nemcsak Magyar Péterről beszélt, de arról is, miért mosolygott Karácsony Gergely mellett Budapest új villamosainak átadásán.
De legalább saját soraikból kikerülő főpolgármester érdekeit figyelembe vehetné.
„Térjünk vissza néhány szó erejéig a Párbeszéd nevű élősdi parancsuralmi terveire – mégpedig Karácsony Gergely miatt. Ő Budapestnek mégiscsak a főpolgármestere, és mindenkinek az volna az érdeke, hogy el tudja látni a feladatát – jól, rosszul, majd mindenki megítéli megbízatása végén –, s ne hülyeségek miatt kelljen magyarázkodnia. Utaltam már rá, hogy befolyása saját pártjára vetekszik a magyar politikusok amerikai elnökválasztásra gyakorolt hatásáéval. (Számomra is rejtély, hogy akkor meg miért társelnök).
Ezúttal is a frakció önmaga terjesztette elő az indítványcsomagot. Információim szerint a Fővárosnak semmi hasonlót nem áll szándékában bevezetni, a parlament meg úgyis leszavazza azt a javaslatot, amely szerint »a kormány rendelje el, hogy a tömegközlekedés csak munkába járáshoz, valamint idősgondozáshoz, gyermekek gondozása érdekében legyen igénybe vehető vagy akkor, ha élelmiszerbolt, gyógyszertár ötszáz méteren belül nem elérhető, s csak azon esetekben, ha egyéni közlekedés igénybevételére nincs mód«. A Fidesz azonban lecsapott, és felületein ezerrel hirdeti, hogy Karácsony pátja kitiltaná a tömegközlekedésből az időseket.
[...]
Értem én, hogy Szabó Tímea udvartartása nincs tekintettel semmire. Sem a valóságra, sem a gyermekek nevelési és társasigényeire, sem a kegyeleti szempontokra, de legalább saját soraikból kikerülő főpolgármester érdekeit figyelembe vehetné.”