Számtalan egészségügyi dolgozó érzi azt, hogy a törvényben foglalt vezényelhetőséggel katonaként kezeli őket a kormány. Egy világjárvány idején mindenki számára egyértelmű, hogy az egészségügyben dolgozókat is oda rendelik, ahol szükség van rájuk – ez most, a koronavírus-járvány idején is így van. De a megszavazott jogszabály értelmében a kirendelhetőség nem csak válsághelyzet idején lehetséges, és akár két év is lehet. Így előfordulhat, hogy békeidőben egy budapesti orvost vagy egy szegedi ápolót évekre az ország másik végébe vezényelnek, távol a családjától. Sokan tartanak attól, hogy ez akár visszaélésekre is okot adhat, egészségügyi dolgozók szerint ez a rendelkezés elfogadhatatlan és embertelen, a magánéletbe történő durva beavatkozás.
A másik vitás pont a másodállás engedélyhez kötése, ami az egészségügyi dolgozók szerint egyértelműen korlátozást fog jelenteni. A jogszabály megszüntetné a magyar ellátórendszer derékhadát adó szakorvosok, szakdolgozók több munkahelyen való alkalmazását, ami azonnali, súlyos következményekhez vezethet. Így például nem végezhetne már másodállásban baleseti sebész vagy altatóorvos életmentő műtéteket, nem ápolhatna szaknővér otthonukban betegeket, de a háziorvosi ügyeleti rendszer is súlyosan megérezné a kieső munkaerőt.
Az orvosok bérrendezését és a hálapénz megszüntetését úgy is kezelhette volna a kormány, hogy közben nem alakít ki embertelen viszonyokat a békeidőben is alkalmazható vezényelhetőséggel és a másodállás azonnali és drasztikus korlátozásával.
Az orvosi béremelés csak az első lépés. Egy modern, európai egészségügy megteremtése a mi feladatunk lesz.”