„Ami a 2018-as választás előtt az »összefogás« kérdése volt (szükség van-e az ellenzéki pártok választókerületi koordinációjára a Fidesz legyőzése vagy legalább megszorongatása érdekében), az lett a 2022-es választáshoz közeledve az egy vagy több lista kérdése. Ez mindenképpen előrelépést jelent az ellenzék számára, hiszen a formális együttműködés jelentőségét már egyik párt sem kérdőjelezi meg. Az a látszat azonban félrevezető, hogy a listavita nem szól másról, mint ezen együttműködés részletkérdéseinek a finomhangolásáról.
Az a dilemma, hogy az ellenzéki pártok egy vagy több listát állítsanak, jellemzően úgy jelenik meg a nyilvánosságban, mint ami pusztán a szavazatmaximalizálás problémájáról szól – melyik megoldással lehet több választót megszólítani (illetve kevesebb választót elriasztani). Ez a megközelítés azonban minden bizonnyal téves. A listavita annyiban hasonlít az összefogásvitához, hogy ennek is az a valódi tétje, hogy az ellenzéki pártok az integráció kisebb vagy nagyobb fokát fogják választani a következő választáson, és ennek megfelelően mennyiben fognak versenyezni egymással.
Amennyiben az utóbbi megközelítés helyes, annak további következményei is vannak. 2018-ban az ellenzék a kisebb integráció és a versengés útját választotta, és láttuk, ez a stratégia hova vezetett: nemhogy a Fidesz legyőzéséhez/megszorongatásához nem volt elég, de az újabb kétharmadot sem tudta megakadályozni. Félő, hogy ha az ellenzék a rendelkezésére álló lehetőségek közül 2022-ben is a kisebb integrációval és versengéssel járót választja majd, az ismét oda fog vezetni, hogy nem sikerül érdemi kihívást támasztania a Fidesszel szemben.”