Mi lesz veled, Amerika?

Az Egyesült Államokhoz való magyar konzervatív hozzáállás széles spektrumon mozog, a Reagan-imádattól a titokban Counterpunch-olvasókig. Ezen sorok írója deklaráltan az előbbi csoporthoz áll közelebb, mégis az utóbbi időben valahogy egyre kevésbé tűnik vonzónak az Egyesült Államok.

Olvasom, hogy a választások hatására fegyvervásárlási láz tört ki az Egyesült Államokban, a koronavírus megjelenése óta ez már a második. Azt is olvasom, hogy a zsidó biztonsági szervezetek felszólították a közösségeket: készüljenek az erőszakra a választás napján – de utána is, tehetnénk hozzá, hiszen akár a neonácik, akár a BLM fogja úgy érezni, hogy nem a terveik szerint alakultak a dolgok, dühüket lehet, hogy majd a kéznél lévő csoportokon töltik majd ki.

A Financial Times nemrég méltatlanul elsikkadt cikket közölt az egyébként masszívan balos Simon Kuper tollából, aki ugandai születésű búr szerző. Kuper kifejti, hogy fiatal korában mindenki – még az Amerikát gyűlölők is – Amerikába akart menni, 2009-re ugorva pedig felemlegeti azt a palesztint, aki a világgazdasági válságban tönkrement amerikai rokonának küldött pénzt. Ez manapság, tegyük hozzá, nem ritka. A koronavírus járvány kezdetén ismerősi körömben is pénzzel, csomagokkal, tanácsokkal és repjegyekkel segítették meg nyugati országokban ragadt rokonaikat az emberek – a nyugati álom hirtelen rémálommá vált.

Amerikánál maradva: Kuper szerint

A szerző – aki a jelenséget nem kis mértékben Donald Trumpra keni – hozzáteszi, hogy nem egy amerikai keresgéli a poros dobozkban a nagyszülők születési anyakönyvi kivonatait, európai útlevélre ácsingózva. Valami hasonló jelenséggel ezen sorok írója is találkozott: az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában élő ismerősök költöznek haza, akik eddig az Amerikába költözés álmát dédelgették, hirtelen szegedi és pécsi ingatlanokat nézegetnek. Az „orbáni diktatúra” hirtelen vonzóvá válik, végül is van CSOK, van babahitel, és láttam már, hogy egyszerűen milyen gyönyörű a Börzsöny?! Mindez nem törölte ki a nyugati kultúra bizonyos tiszteletre méltó, pozitív elemeit, és biztosan lesznek, akik a nyugati fizetéseket létesítik előnyben a biztonság és kiszámíthatóság helyett, de mégis csak elgondolkodtató, hogy a korábban New Yorkot a mennyországnak tekintők hirtelen rádöbbennek, hogy Vác belvárosa talán mégsem maga Mordor.

Joe Biden nemrég Magyarországot és Lengyelország Belorussziához hasonlította, miközben totalitárius diktatúrákat emlegetett, bezzeg-bezzeg Amerika. Lehet, hogy a magát egyszer önmaga feleségének nevező úrnak van igaza, de olvastam másról is az Egyesült Államok kapcsán: rendőrgyilkosságok és fosztogatások, a BLM és a neonácik tombolása és merényletei, a katasztrofális koronavírus-kezelés és a talán minden idők leggyengébb elnöki vitáját produkáló 2020-as kampány. A marylandi republikánus kormányzó talán okkal írta a szavazólapjára, hogy ő Reaganra szavaz.

Biden kritikájának dacára talán mégiscsak elégedetten dőlhet hátra a magyar olvasó. Hiszen nálunk a fő vitatémákat egy belvárosi egyetemfoglalás és mindenféle ellenzéki politikusok Facebook-posztjai jelentik. Eközben a vírus dacára az élet megy tovább, a kormány eltökélt amellett, hogy az ország nem áll meg, a belföldi turizmus bőven kitolódott ősz elejére. Lehet, hogy még durvább lesz a járványhelyzet, aki ma jósolni mer, az magára vessen. De nekem még nem jutott eszembe fegyverkezni, hiába élek Biden szerint totalitárius diktatúrában.

Nekem nagyon szimpatikus Amerika, de még soha nem láttam ilyen szépnek a XI. kerületet.