A Vásárhely-laboratórium

„Túlfeszíteni azt a kampányretorikát miszerint nem románok és magyarok, hanem marosvásárhelyiek vannak – a napi közpolitikai taposómalomban nem lehetséges. A városvezető minden lépése arra a mérlegre is kerül, hogy ezt most már a magyarokért-e, avagy románokért teszi. Ebben egyáltalán nem számít az, hogy az ügyek egy jó része (például az úthálózaté, a terelőúté stb.) közös, mert emellett tenni kell az »etnikai súllyal« felhalmozódott problémák (Rákóczi Líceum, kétnyelvű feliratok) tömkelegében is, és ez utóbbiak adnak szemüveget a közös ügyek értékeléséhez.

Mindazonáltal épp most, ebben az új egyensúlyteremtésben fordítható át előnybe Marosvásárhely »frontváros«-jellege, az etnikai ütközőzóna látszólag visszahúzó adottsága. Mert amennyiben sikeres lesz Marosvásárhely fejlesztése, lemaradásának a felszámolása és térségi növekedési pólus-szerepének a megerősödése, úgy válik legitimmé az az együttélési modell, amelyet – e fejlődéssel összekapcsolva – Soós Zoltán kialakíthat.

Az RMDSZ-nek van egy »agyváros problémája«, az, hogy – amiként Székely István egy interjúban kifejtette – nem sikerült összehangolnia az »etnikai elvet« a modernizációs törekvésekkel. Ez a lehetőség most Soós Zoltánnak megadatik. És ehhez épp Marosvásárhely közelmúltja ad egy »láthatósági mellényt« a nagypolitika számára is, hiszen az ott történtek miatt valamiképpen kötelezőbbé válhat – talán – az odafigyelés az országos politika irányából.”