„Habsburg Ottó számos cikkben és tanulmányban foglalkozott a német újraegyesítés gondolatával, amit elengedhetetlen szükségszerűségnek látott a rendszerváltozás folyamatában. Ezt jelzi védnöki szerepvállalása a Páneurópai Piknik szervezése során, ami a keletnémet állampolgárok sokaságának Ausztriába jutása által egyértelmű nyitánya volt a német egység felé vezető folyamatnak.
Számára mindez Európa újraegyesítését is jelentette, így már-már sorsszerű, hogy a berlini fal 1989. november 9-i leomlásakor Ottó épp a Páneurópai Unió ülésén tartózkodott Berlinben. Az ezt követő közel egy évben zajló 2–4-es tárgyalások a két Németország és a szövetséges hatalmak képviselői között megteremtették annak lehetőségét, hogy 1990. október 3-án a Német Demokratikus Köztársaság beolvadjon a Németországi Szövetségi Köztársaságba, és az egyesült Németország mind az Európai Unió, mind a NATO tagjává váljon.
1989–90 fordulóján, amikor a publicisztikák kedvelt témája volt az »annus mirabilis«, vagyis hogy az 1989-es fordulat voltaképp maga volt a csoda, Ottó hamisítatlan reálpolitikus mivoltát nem meghazudtolva „Köszönet Reagannek” címmel írt cikket a Magyarság című lapba. »Igen sajnálatos,« – írja – »hogy ma úgyszólván senki sem emlékezik meg arról az emberről, akinek ténylegesen köszönhetjük az 1989-es év nagy eseményeit.«
Majd így folytatja: »Fel kell ismernünk nekünk, akiknek van érzékünk a történelmi tények iránt: a szabadság mai győzelme elképzelhetetlen Ronald Reagan nyolc éves uralma nélkül a washingtoni Fehér Házban.« Ottó előszeretettel idézte Helmut Kohl bon mot-ját, mely szerint a Brandenburgi Kapu alatt magyar föld van. Arról nem szólnak a források, hogy a Reagan elnök politikáját alakító Heritage Foundation eszmeiségére gyakorolt hatásával Ottó mennyire volt tisztában. A kommunista rendszer tartós fennmaradásának esélytelenségét mindenesetre aligha ismerte fel bárki korábban, mint ő.”