A „kultúrharc” sem kenyerem, annál inkább a kultúráért folytatott küzdelem

„Az 56-os szabadságharcnak nem volt kifejezett politikai arcképe. Azaz: nem lehetett egyetlen kiplakátolható politikusarchoz sem kötni az események sodrát. A nép transzcendens, a demokrácia általános játékszabályainál sokkal magasztosabb módon tudta kinyilvánítani szabadság- és igazságvágyát. Mitől egyedülálló esemény a világtörténelemben 1956?

A forradalom napjaiban Németh László valóban azt írta, hogy ez egy »vezér nélküli felkelés«, Illyés Gyula naplójegyzeteiben pedig úgy fogalmazott, hogy a forradalomnak nincs miniszterelnöke, de ha lenne, akkor csak olyasvalaki lehetne, aki végig mer menni a körúton. Németh találta meg szerintem a kulcsot 1956-hoz, mikor azt írta, hogy megfordultak a még a 19. századból ismert pólusok, mert nem a nép követi az írót, azaz az értelmiségit, hanem fordítva. Vagyis 1956 kollektív, nemzeti erőfeszítés volt, a legdemokratikusabb dolog, ami valaha a világtörténelemben színre került. Ráadásul demokratikus voltánál fogva volt nemzeti, és fordítva, ami bizonyítja a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás egymástól való elválaszthatatlanságát.

A jobboldal ezzel a transzcendens, metafizikai háttérrel tudja a politikai térben leverni a materialista és a népet igazán soha meg nem értő magyar baloldalt?

Anélkül, hogy politikai tanácsokat adnék, történészként mondom, hogy csak így lehet. Napóleon szerint az embereket csak a képzeletüknél fogva lehet vezetni, de ismét Illyés naplóját idézhetem arról, hogy 1956-ban a tüntető bányászok nem a valóban kevés fizetés és a csökkentett fejadag ellen mozdultak meg, hanem a nemzeti lobogó és a címer visszaállításáért. Egyébként is, a közkeletű nézettel szemben, legalábbis idehaza biztosan, a jobboldalt jellemzi a lázadó attitűd, hiszen mítoszai rendre forradalmak, felkelések, szabadságharcok, rendszerváltások: 1848, 1956, 1989. A jobboldal azért kapcsolódik ezekhez erősen, érzelmi töltettel és gazdag politikai képzelettel, ellentétben a liberális baloldallal, mert ezeket a küzdelmeket a nemzeti önrendelkezés kiharcolásáért, helyreállításáért vívták, a jobboldal önképe, identitása pedig ma is ez.

Vannak önnek politikai ambíciói?

Politikusi semmiképpen sem, ahhoz sem érzékem, sem tehetségem nincs. A politikai, pláne a gazdasági hatalomnál egyébként is sokkal jobban érdekel a kulturális hatalom. Amennyiben a »kulturális hegemónia« kialakítása és az erről való gondolkodás politikai tevékenység, s mi más lenne, akkor azt mondanám, hogy a tevékenységemnek biztosan van politikai vetülete, de ez eléggé indirekt formában érvényesül, s a lényege éppen ez. Éppen ezért a »kultúrharc« sem kenyerem, annál inkább a kultúráért folytatott küzdelem.”