A Bush-szobor üzenete

A szerző biztonságpolitikai szakértő 


Magyarország az október 23-át követő napokban méltó emléket állított a külpolitikai szempontból a XX. század egyik legsikeresebb amerikai elnökének. George H. W. Bush és kormánya nem csupán abban játszott döntő szerepet, hogy a hidegháború békésen és a Nyugat győzelmével ért véget. Idősebb Bush előrelátó politikája nélkül nem lett volna lehetséges, hogy – utalva Orbán Viktor miniszterelnök szoboravató beszédére – a közép-európai nemzetek mélyreható gyökerei – vagyis a szabadságvágy és a nemzeti önrendelkezés – térségünkben is szárba szökkenhessenek és kiteljesedhessenek. 

Bush elnök az elődje, Ronald Reagan által kikövezett úton tovább haladva tudta, hogy a kommunista Szovjetunióval csak az erő pozíciójából lehet tárgyalni a hidegháború lezárásáról. Reaganhez hasonlóan jól érzékelte a szovjet birodalom leggyengébb láncszemét, a közép-európai nemzetekre kényszerített kommunista rendszereket, és ki is használta ezt a felismerését. Gondosan kimérve a Szovjetunióval szemben alkalmazott amerikai diplomáciai és katonai nyomásgyakorlás mértékét és irányát, elegendő levegőt hagyott Gorbacsov és köre számára a reformer szovjet politika folytatására, ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy Amerika eltökélt a kommunizmus és a szovjet uralom felszámolásában Közép- és Kelet-Európában.   

Bush elnök nemcsak az európai hatalmi realitásokat, hanem a korszellemet is jól érzékelve a Nyugat sikerének kulcsát Németország egyesítésében látta, akár a brit és francia ellenállást is letörve. Helmut Kohl személyében meglátta azt a német államférfit, akivel az atlanti szövetségi rendszer és az európai integráció mellett továbbra is elkötelezett egységes Németország létrehozása politikailag megvalósítható. Bush természetesen nem csupán Kohl személyére, hanem az NSZK kimagasló gazdasági erejére és politikai befolyására is épített, jól érzékelve a Nyugat-Európán belüli hatalmi erőviszonyokat. 

Az amerikai reálpolitikai megfontolásokat összhangba hozta a közép-európai nemzetek szabadság- és függetlenségvágyával. Ott, ahol az amerikai külpolitika jelentősebb kockázatok nélkül elő tudta mozdítani a régi rend, a kommunista diktatúrák gyengítését, ott aktívabban lépett. Ennek fényében támogatta a kommunista rendszerekkel szemben álló ellenzéki mozgalmakat azok demokráciát és függetlenséget követelő törekvéseiben. Máshol viszont, ahol a nemzeti mozgalmak nyugati támogatásának jóval nagyobb geopolitikai korlátai és kockázatai voltak – mint a szovjet tagköztársaságokban – óvatosabb külpolitikát követett, hagyva, hogy helyi, nemzeti törekvések maguk vezessenek el a Szovjetunió felbomlásához. Bush örökségéről szólva nem feledkezhetünk meg id. Bush elnök idén augusztusban elhunyt nemzetbiztonsági főtanácsadójának, Brent Scowcroftnak a méltatásától, akinek szakmai és emberi kvalitásai nagyban hozzájárultak a Bush-kormányzat sikeres külpolitikájához.    

Bush elnök hidegháborús győzelemhez és a közép-európai népek szabadságához vezető külpolitikai öröksége mély igazságokat és tanulságokat hordoz nemcsak az elnökválasztás előtt álló Amerika, hanem nekünk, magyarok számára is. 

Bárki is nyerje el a Fehér Ház kulcsát, sikeres amerikai Európa-politika sem Németország, sem Közép-Európa nélkül nem lehetséges. Közép-Európa nemzetei olyan amerikai politikában érdekeltek és ezért Washington számára olyan célok megvalósításában lesznek partnerek, amely elősegíti a térség országai közötti együttműködés elmélyítését, egyben nem kényszerít éles választásra Washington és Berlin, vagy éppen Brüsszel között. Amerika akkor jár el bölcsen, ha a közép-európai nemzetek európai viszonylatban is kiemelkedő Amerika-barátságát megbecsüli és a közös építkezésre használja. Nem kérdés, hogy a közép-európai nemzetek egyenként és egységben is melyik elnökjelölttől várhatnak nagyobb figyelmet és támogatást.     

A Bush-örökség a német kérdés tekintetében is tartogat tanulságokat. Washington jogosan neheztel Németországra alacsony védelmi kiadásai vagy éppen Közép-Európa érdekeit aláásó Moszkvával kötött különalkui – lásd Északi Áramlat 2 – miatt. Ám a képlet egyszerű: erős közép-európai nemzetek nélkül nincs erős Németország, erős Németország nélkül nincs erős Európa, erős Európa nélkül pedig Amerika magára marad az Ázsia felemelkedését eredményező geopolitikai küzdőtéren. Mindezek figyelembevétele olyan stratégiai víziót és egyben kifinomult amerikai külpolitikát igényel, amilyet az idősebb Bush elnök megtestesített. 

Közép-Európa is látja és saját bőrén is tapasztalja, hogy az amerikai hegemónia, az idősebb Bush politikájának is köszönhetően létrejött „unipoláris pillanat” immár a múlté. Mindezzel együtt Amerika továbbra is az egyedüli szuperhatalom, és egyben meghatározó európai hatalom is. Az európai béke és stabilitás megőrzése tekintetében továbbra is megkerülhetetlen tényező. Mi több, közép-európai partnereink nem egy kérdésben a legfontosabb igazodási pontként tekintenek Washingtonra, elegendő csak a régió országainak fegyverbeszerzési politikájára egy pillantást vetni.   

Magyarországnak a NATO európai biztonságban játszott kulcsszerepének elismerése mellett közép-európai barátaink biztonságpolitikáját az amerikai irányultság tekintetben sem kell vakon követnie. Hazánk sajátos geopolitikai adottságából kiindulva, nemzeti érdekeit szem előtt tartva napjainkban más hangsúlyokat érvényesítve foglalja el helyét az atlanti szövetségi rendszerben és az európai védelmi együttműködésben. Mindemellett Amerika szomszédaink biztonságfelfogásában és jövőképében játszott szerepe nem kerülhető meg Magyarország Közép-Európa-politikájában sem. Hazánk miniszterelnöke idei augusztus 20-i beszédében a közép-európai nemzetek előtt álló történelmi esélyről beszélve egyértelművé tette: „mi, magyarok ma annyit tehetünk, hogy felkészülünk az együttműködésre”. Nem is tehetünk mást, de a közös építkezéshez szükséges bizalmat csak erősíti, ha közép-európai barátaink is hallják a magyar miniszterelnök szavait: „a magyarok mindig is a szabadság hazájaként gondoltak Amerikára”.