Szívünk parancsa a haza megvédése
Sem a XIX. századi, sem a XX. századi hősök áldozata nem volt hiábavaló.
Vidnyánszky éppen úgy beszél, mint egy olyan ember, aki zsidózik.
„Az első indulatomban persze azt mondtam, hogy zsidózik. A másodikban pedig rájöttem, hogy nem zsidózik. Nem is tudja, mi a baj azzal, amit mondott, hazáról, kereszténységről, hitről, hazafiságról és arról, hogy ezt nem tudja megmagyarázni a Karsainak, aki nagyjából négy nyelven beszél folyékonyan, az egyiken biztosan sikerülhetne.
Csakhogy Vidnyánszky legnagyobb baja az, amiről még csak nem is tehet, hogy tényleg nem tudja mit beszél, ugyanis nem beszéli azt a nyelvet, amelyet anyanyelvként használ.
Ismeri a szavakat, nincsen akcentusa, de a szocializációja, a kultúrája a gyökerei, a reflexei miatt nem érti azokat metaforákat amelyeket mi, és nem ismeri a budapesti-városi tolvajnyelvet. Azt, amelyen mi, a XX. századi világvárossá lett főváros polgárai nevelkedtünk, amelyet mi félszavakból ő meg egész mondatokból sem. Vidnyánszky nem ért budapestiül, városiul, diákul, humorul és ez mind elég ok, hogy Vidnyánszkyra akármikor rá lehessen sütni a zsidózás bélyegét, mert éppen úgy beszél, mint egy olyan ember, aki zsidózik. Sértetten, fennhéjázóan, kioktatóan, humortalanul, kirekesztően és hatalomból. Hogy mér akar kultúrpápa lenni valaki aki ennyire nem érti éppen azt a kultúrát amelynek pápájául keni föl magát, fel nem fogom. Maradjon akkor ez #riporterikérdés -nek.
Másrészt aludtam rá egyet és azt kell gondolnom, hogy mégiscsak zsidózik és abból a nagyon kevésből amit a magyar kultúrából ért alighanem éppen ezt érti. Valaki biztos elmagyarázta neki, hogy így kell csinálni néhány száz éve, ezek a kulcsszavak.”