Mikor hangoztattam én, vagy bárki a szakmából, melldöngetve a származást vagy a vallási hovatartozást?! Ez mikor jött divatba?
Nem lehet, hogy ezt akkor hangoztatják, amikor nem elég a tehetség? Amikor megkérdőjelezhető a minőség? Amikor a hangoztatásért pénz, paripa, fegyver jár?
Életem legcsodálatosabb népzenei élményét az Egyetemen kaptam, mikor népdalokkal foglalkoztunk fél éven keresztül.
Azóta vonzódom a néptánchoz és a népzenéhez!
Sosem felejtem el, hogy vert a szívem a Honvédos nők és férfiak táncbemutatóján, hogy hogyan potyogtak a könnyeim az örömtől, hogy láthatom őket táncolni, hogy hallhatom utána Novák Tata zseniális tanóráját a történelmünkről a kultúránkról és, hogy a feladattól mennyire be voltam zsongva, hogy mindezt az élmény anyagot, hogyan tudom majd hasznosítani a zenés mesterség vizsgánkban!
Tudtam!
Soha nem aszerint vállaltam el egy egy munkát, hogy ki melyik »oldalon« áll, hanem szigorúan szakmai szempontok és kíváncsiság szerint, ahogy a két csodálatos mesteremtől Novák Esztertől és Ascher Tamástól – többek közt ezt is – tanultam!
Büszke magyar vagyok,(ahogy mindenki más is), felesküdtem a magyar kultúra védelmére, ehhez tartottam, tartom és fogom is tartani magam, mindörökké, mindegy épp melyik »oldalnak« tetszik vagy nem tetszik!