Visszhang

2020. szeptember 24. 07:38

A felelősség nem oszlik meg, a hatalom pedig egy kézben összpontosul.

2020. szeptember 24. 07:38
Sebes György
Sebes György
168 Óra

„Mindenki találkozhatott már ezzel a tipikusan magyar jelenséggel, aki csak egy kicsit is érdeklődik a napi politika iránt. A működési elve nagyon egyszerű. A vezér kijelent valamit, hűséges megmondóemberei pedig attól kezdve a lehető legtöbb alkalommal elismétlik. Nehogy bármelyik magyar ember lemaradjon róla. Jól bejáratott módszer, több mint tíz éve gyakorolják. Legalábbis mint uralkodók, mert már előtte is így jártak el, csak akkor még nem volt ennyire hatásos, és kevesebb volt a megmondóember is. A kétharmad birtokában azonban kiteljesedett ez a kommunikációs stratégia, hála az elfoglalt intézményeknek, valamint a média különböző területein megszerzett egyre több pozíciónak. S itt nem pusztán a változatos és mindig nagyszabású kampányokra kell gondolni. A Brüsszel elleni ismétlődő támadások, Soros György üzelmeinek állandó leleplezése, vagy a kereszténységet és a nemzetünket fenyegető migránsok elleni kérlelhetetlen küzdelem csak a jéghegy csúcsát jelentik. Olyan sikereket, amelyek közben sosem feledkeznek el a napi problémák napirenden tartásától sem.

Ehhez szolgáltat muníciót rendszeres pénteki rádiószózataiban a miniszterelnök. Az interjúnak álcázott megszólalásokban mindig van több elem – mondat – is, amely alkalmas arra, hogy a megbízható famulusok ismételgessék, hangsúlyozzák, akár történeteket szőjenek köré, s így éltessék tovább. Az utóbbi hetekben, hónapokban természetesen a járvány fenyegetése és kivédése ügyében tett olyan kijelentéseket, amelyek aztán napokig, hetekig visszhangzottak. Az egyik kulcsszó például a működőképesség. Ez az emberek legfőbb kívánsága, így ez áll a párt és a kormány tevékenységének homlokterében is. Már csak azért is – ezt sem lehet elégszer ismételgetni –, mert van haditervünk. Betartjuk – és be is tartatjuk – a szabályokat, megvédjük az időseket, még úgy is, hogy a baloldalra ebben sem lehet számítani.

A fontos az, hogy ezek a jelszónak is használható kifejezések jól hangozzanak, az már nem fontos, hogy mi van mögöttük. A kormány úgyis azt csinál, amit akar – és amit Orbán Viktor megkövetel tőle –, de hogy egy ilyen visszhangozásra alkalmas miniszterelnöki bonmot igaz is legyen, vagy tartalmilag helytálló, az már nem követelmény.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2020. szeptember 24. 17:00
A felelősségről kéne szerzőnknek írnia az apjáról, aki szemet vetett az auschwitzi túlélő Bárdy Magda és első férje, Somogyi Istvánnak székesfehérvári villájára. Ezért elvitette a családot az ÁVO-val. Somogyi azóta sem került elő. (Daráló?) Magda asszony viszont eltöltött néhány évet, például Szálasiné társaságában, a kommunisták börtöneiben is, hogy ne vezethesse tovább villájában a Mesevár Óvodát a város gyerekeinek érdekben. A saját fiáról letartóztatásukkor azt mondták Magdának a kommunista pribékek: elvitték egy otthonba, ahol jó kommunistát nevelnek belőle, nem olyan fasisztát, mint az apja és az anyja volt.
Herrence_Till
2020. szeptember 24. 16:49
Ugyan legyen kedves már Sebes György és akkor elemezze kicsit az ellenzéki kommunikációt is ugyanilyen szakmaisággal... Mert az egy dolog, hogy hazudik és baromságokat beszél megrendelésre, mert igenis létezik migráns-, Soros-, EU-s, ellenzéki probléma, de amit ugyanilyen vehemenciával tol a baloldal a lopásokról, diktatúráról, tönkremegy a gazdaság, mindmeghalunk és hasonló, eleddig nem bizonyított hazugságok, azok persze nem még az előzőektől is aggályosabbak... Elmész a halál f....
DrPepper
2020. szeptember 24. 14:40
"A fontos az, hogy ezek a jelszónak is használható kifejezések jól hangozzanak, az már nem fontos, hogy mi van mögöttük." Ez valami olyan lehet, mint az európai minimálbér, meg a jogállamiság.
zakar zoltán béla
2020. szeptember 24. 14:23
Kedves Umbi Rumbi! Kadhafi és Arafat gut one?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!