Rossz lehet Neked, avagy kéretlen válaszok Kovalik Balázsnak az SZFE ürügyén

„1.  »… a húszas években megfogalmazott gondolatokat megfojtotta a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus, és a hatalomnak láthatóan ma is igénye van társadalmakat megosztani ők-re és mi-re.«
Ugye, utólag majd nem az lesz, hogy ez a mondat nem nácizta és nem is komcsizta le a mostani kormányt? Hogy csak egymás mellé »sorolódtak«, egy gondolatba képek, és azok az expresszionizmus boldog felelőtlenségével cikázhatnak egymás körül – ha úgy akarom – az összefüggés legteljesebb hiányával? Ha meg haveri körben olvasom fel, akkor meg vaskos hangsúlyokkal jelzem a történelmi evolúciót… (Figyelj, Balázs, ha Hitler valamennyiünk javára inkább a rajzaival bíbelődve éli le a maga középszerű életét – más kérdés, vajon nem Sztálin fennhatósága alatt-e, hisz tudjuk, ő is készen állt mindenre –, vajon mivel rémisztgetnétek a népeket, aláznátok és bélyegeznétek a politikai ellenfelet? Néróig kéne visszamenni? Ugyanezt a gondolatkísérletet nem játszom el a kommunistákkal, mert 1990 óta szerintem csak kötelezőből takartok rá vörös zászlóval a kilógó náci lólábra.) De tényleg, Te mégis mi mást csinálsz ezzel az interjúval a HVG-ben? Nem osztasz meg, nem ásol árkot, nem inszinuálsz, nem minősítesz végletesen? Teszel Te bármit a szekértáborok léte ellen? Bemutatsz bármit árnyaltan, csípőből tüzelés helyett? Nem veszed észre, hogy rendezéseid közül jó néhány (Mefistofele, Anyegin, Turandot, Elektra, A sevillai borbély, Vérnász, Jancsi és Juliska) időről időre történő felújításával pl. az Opera éppen nem osztja két táborra a magyar művészetet? Hát nem volt überciki tavaly nyáron, amikor nyílt levélben azon háborogtál és »aljas sunyisággal« vádoltál minket, hogy újra játszani merészeljük rendezésedet – teszem hozzá, Budapest legnagyobb szabadtéri színpadán? 33. alkalommal a Turandotot, mióta az Operába visszamehettem? Milyen érzés volt aztán lehívni a számládról az innen utalt jogdíjat? Éket vertünk ezzel? És aki ráüvölt az árokbetemetőre, az mit érdemel? Tizedik éve Münchenben élve is fel tudod idézni a szálkáról és gerendáról szóló magyar közmondást?

 2. »… A minisztérium lesöpörte, hogy bárkit beválasszanak ebből a névsorból (ti.: az SZFE által előterjesztett kuratóriumi jelöltek közül – ÓSz). Az elvtársak döntésének értelmében tehát alkalmatlannak lettünk minősítve.«

Látod, ezzel pont én se értek egyet, Udvaros Dorottya pl. szerintem remek kurátor lett volna, kár, de tegyük azt is hozzá, egy alapítványi egyetem kuratóriumát nem úgy kell összerakni, hogy nekem tessék, nem is népszavazás kérdése. Majd elválik, milyen lesz a működés, az esélyt miért ne kaphatnák meg a maguk területén jeles személyiségek? Ugyanakkor ahogy Vidnyánszkyék senkit ki sem rúgtak, úgy alkalmatlannak sem minősítettek. Kínos, hogy már tényszerűen mondjátok magatokról – kicsit olyan, mintha egy ostromra sóvárgó egyetemi épület vár magát támadná meg, hogy végre szenvedhessen, mert senki se akarja bántani (pedig ha előmászna most egy Gergényi-szerű belügyminiszter, lenne haddelhadd) –, így viszont ez az áldozati póz felesleges, nevetséges, még méltatlan is. És tudod, ki volt tényleg elvtárs? A miniszterelnök, aki a Ti vezetéseteket kinevezte. Meg az, aki őt sportminiszterré anno kinevezte. (Ismertem egy volt veszprémi munkásőrt: pár évvel később úgy tudott »komenistázni« meg elvtársazni, mint senki más. Egy csoda volt a pasas, kár, hogy emlékszem rá: ahogy a 3-as busz elfordult Pap János pártháza előtt, oda lehetett látni a bejárathoz, gyakran ott feszített a kalasnyikovval, mosolyát a munkaidő-kedvezmény húzta őszintére.)

 3.      »… Történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogyan szokott végződni az, amikor betelik a pohár. Ha az ellenállás nagyobb támogatottságot vált ki az elégedetlen lakosságból, akkor hamarabb fog bekövetkezni a változás, ha nem, akkor később.«

Egy pillanatra azt hittem, 2006-ról beszélsz, de rá kellett döbbennem: dehogy. Nem is találok semmit akkoriból, amely arról tanúskodna, hogy a világot bejáró eseménysor (mármint az őszödi hullám) felpattintotta volna Benned a közügyek iránt oly fogékony gondolkodót. Pedig igazán sok írás jelent meg azokban az években Rólad, Veled. Mi? És ők? Ja.

 4.      »… Folyamatosan követem az eseményeket. Támogattam, hogy a Bayerische Theaterakademie, ahol tanítok, a németországi színházi egyetemekkel összefogva kiállást, szimpátia-megnyilvánulást szervezzen. Örömmel látom, hogy mennyire ügyüknek tekintik a színházi képzés szabadságát, mennyire elhivatottan és komolyan érdekli őket, ami Budapesten történik. Naponta kérnek információt, mi zajlik az egyetemen. Nevezhet az állampropaganda árulónak – de miért is árulás arról beszélni, amit látok és gondolok?« 

Senki nem nevezett árulónak, Balázs, de már nagyon szeretnéd hallani. A színházi képzés szabadsága jegyében zárták le az épületet? Mi ez, paradoxon? Vagy egy nagyon punk pillanat? Meg az – mint zeneakadémiai exelnökhelyettes írom, aki a Horn-kormány alatt voltam »pozícióban«, Magyar Bálint minisztersége idején, tehát nyilván a szabadság meghaladhatatlan magas fokán –, ha az egyetemi diákönkormányzat azt hiszi, az ő dolga túlmutat a diákönkormányzat mint olyan önkormányzásán. És egyetem-kormányozni szeretne… Mint múltkor a szerkesztőség, amely »csak« annyit kért: abba ne szóljanak bele, kivel dolgoznak, és mit írnak. A tulaj joga pedig, de inkább kötelessége virítani a működési forrást, de üstöllést! Milyen sajátos munkamegosztás! Eközben egy monopolegyetem irányítása mégse lehetne három-négy színház és színházi szakember monopóliuma! Egyetemről beszélünk vagy színházak stúdiójáról? Vidnyánszkyt most azért kell utálni, mert senkit nem rúgott ki, és így nagy a zavar. Hogy végig lehetne vinni az eddigi professzorokkal még a most felvetettek osztályait is? Bénítóan fair eljárás, arcpirítóan hosszúra hagyott, akár ötéves átmeneti idővel, ezt nem szabad elvinni szárazon! Mutassa meg a diákság a Forradalmi Ifjúsági Napok e pazar különkiadásán (ha már az augusztusi érzékenyítésen oly jól megtanulta), hogy csak 20-30-40 éve ott tanító mesterektől óhajt tanulni. Megáll az idő: és ugyancsak boldogok lehetnek ugyanezen – valóban nagy tudású! – színházi személyiségek, hogy nem most fiatalok, mert pl. gyenge 35 évesen az árpádsávos kordonszalagon se jutnának át, nemhogy a katedráig! Azért, ha ez nem gáz… akkor mi? Én még csak annyit kérdezek Tőled, Balázs, aki a magyar hallgatók érdekét véded: német diákjaidnak meséltél-e az ukrán nyelvtörvényről? A szlovák állampolgársági törvényről? Az erdélyi kulturális autonómia – egyébként idehaza összparlamenti támogatottságú – ügyéről? Ezekért is kiálltok egy jóféle demonstrációval? Vagy tényleg csak egyféle nézetet értékesítesz nekik a magyarság védelme kapcsán? Aki valamit árul, az bizony, folyamatos melléknévi igenevet használva, öööö, micsoda is?

5.      »… Szakmailag valóban átgondolt változásokhoz elsősorban időre, pénzre, szakszerű gondolkodásra volna szükség. Ehelyett azt a tendenciát látni, mint a pártállami időkben, amikor a péklegényből lett hirtelen a trolibuszgyár elnöke.«

Nem tudom, kire utalsz. Mindenesetre a Te operaházi főnököd, akivel együtt pályáztatok, KISZ- és MSZMP-titkárként fungált, sok mindenhez volt köze, de klasszikus zenéhez, operához és baletthoz pont semmi, természetesen így lett a főigazgatód, épp 2006 őszén, amikor Hillernek elege volt már belőle, és ex-államtitkár/miniszteri biztosként is sikerült elbuknia a szolnoki polgármesterséget. (Sokat elmond a kiváló szocialista újkorászról is, hogy épp annyira becsülte az Operát, hogy elfekvőnek jó lesz.).  Ez a pártállamizás és péklegényezés full MSZMP-s háttérrel azért mégiscsak kemény. Vagy kinek akartál beszólni?”