NYÍLT LEVÉL RÁTÓTI ZOLTÁNNAK

„Kedves Zoli!

Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SzFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. Ami hát egy marhaság, a barátomnak tartalak, mert nagyon fontos előadásokat csináltunk együtt anno a megboldogult Budapesti Kamaraszínházban. Olyan előadásokat, amik meghatározták az életemet.

Olyan előadást – A velencei kalmárt –, ahol először ismert el a szakmám rendezőnek. Tehát hiába teltek el évtizedek, hiába történnek olyan dolgok, amiken csak ámulok és bámulok, hiába kerültünk két külön térfélre – még a kifejezés is ijesztő –, én akkor is barátomnak tartalak, mert sokat köszönhetek Neked, és mert ugyanolyan bizalmat, nyitottságot, és szövetséget kaptam tőled a munkáink során, mint a Stohltól vagy László Zsolttól. Szóval a barátomnak írok, mert mélyen hiszem, hogy nem érted, hogy mibe kerültél, és nem tudod, hogy mit képviselsz, nem tudod, hogy milyen sok múlik, múlna rajtad.”