Ideges filmzsűri

„Szívemből szólt Bán János Gyűlöletkeltő történelmi hősök? című cikke (Magyar Nemzet, szeptember 14.), melyben arról elmélkedett az író, miért idegesek liberális honfitársaink, ha magyar katonát látnak. Az írás kiindulópontja egy nemrég megjelent pár perces kisfilm – Igazság, erő, felemelkedés –, amely jókora vihart váltott ki a hazai baloldal köreiben. Ott, ahol még mindig az Internacionálé parancsa az irányelv: »A múltat végképp eltörölni« Ám ez a kisfilm éppen nemzeti történelmünk kiemelkedő jelenetei közül villant fel képsorokat: vérszerződés, Vajk megkeresztelése, nándorfehérvári diadal, Rákóczi-szabadságharc, 1848, 1956… Most mi van?

A magyar múlt dicsőséges és fájdalmas csúcspontjainak már a puszta megjelenítése is mély aggodalommal és – fő­­leg – ellenszenvvel tölt el sokakat. Azokat, akik mindent megtettek, megtesznek annak érdekében, hogy ne készülhessenek magyar történelmi filmek. Akik minden patriotizmusra, nacionalizmusra utaló gondolatot alapból lefasisztáznak, lerasszistáznak, hidegrázást kapnak tőlük. Aggályaik beszédesek: »A múlt nagyságába csak a jelenben szerencsétlen menekül.” „A harmincas évek legsúlyosabb irredenta világát idéző ez a film.« És a többi.

Vajon miért ítélnek egyesek irredentának, rasszistának, gyűlöletkeltőnek egy ilyen történelmi összeállítást? Ezt a cikkíró is megkérdezi: »Létezik-e a földön még egy ország, mely lakói­­nak egy része egészen egyszerűen összecsinálja magát ijedtében, ha nemzeti történelmének kiemelkedő pillanatait meglátja egy filmen? […] Létezik még nemzet a világon, amely ennyire méltatlan módon hallgat a történelme felemelő évszázadairól?«

Aligha.

Márpedig öntudat és nemzeti büszkeség nélkül nincs jövője a nemzetnek.”