„Hálásak lehetünk az Alapjogokért Központ néhány perces kisfilmjéért, mely az Igazság, erő, felemelkedés címen vonult be a köztudatba és váltott ki hatalmas vitát. Hálásak lehetünk, egyrészt azért, mert látványosan, szépen vitt filmre valami olyasmit, amit az utóbbi évtizedekben nem igazán volt trendi megfogalmazni: mégpedig azt, hogy siránkozás és csodavárás helyett elsősorban magunkra számíthatunk, ha sorsunk felvirágoztatásáról van szó, és azt, hogy olyan nemzet vagyunk, amely eddig is betöltötte történelmi hivatását, és ezután is be fogja tölteni.
És hálásak lehetünk azért is, mert kiprovokálta a »másik oldal« hörgésbe fulladó, unásig ismert érveinek teljes arzenálját. Legalább tudjuk, hogyan gondolkodnak azokról a kérdésekről, melyek megjelennek a filmben: hazaszeretetről, a haza megvédéséről, küzdésről, soha fel nem adásról, történelmi csúcspontokról és mélypontokról. Finoman fogalmazva: minden jel arra mutat, hogy liberális honfitársaink közül nincsenek kevesen, akik heveny hidegrázást kapnak ezen témáktól. De mielőtt ennek boncolgatásába belemennénk, néhány mondatban idézzük fel, mi látható a filmben. Nemzeti történelmünk kiemelkedő jelenetei közül felvillan néhány képsor erejéig a vérszerződést kötő hét honfoglaló vezér, Vajk megkeresztelése, a tatárjárás, Hunyadi János és Kapisztrán atya nándorfehérvári diadala, a Rákóczi-szabadságharc, Petőfi március 15-i Nemzeti dala, a világosi fegyverletétel tragédiája, az első világháborús bakák önfeláldozó rohama és az ’56-os pesti srácok halálmegvető bátorsága. És egy üzenet: a jövő történelmének megírása az ifjú nemzedékek kezében van, és eleink küzdelmei arra köteleznek minket, hogy mi is megtegyük a magunkét, háborúban, békében, minden képességünk és tehetségünk szerint azért, hogy közösen virágoztassuk fel ismét a Kárpát-medencét.
Szó, ami szó, tényleg »vérlázító« üzenet…”