Deportálás, tömeggyilkosság, 1941

„Szakály Sándor kollégám nem említette meg hosszú vitacikkében (Magyar Nemzet, 2020. augusztus 4.), hogy amikor 2014. január 17-én az MTI-nek nyilatkozott, akkor már a kormány által frissen alapított Veritas történetkutató intézet főigazgatójaként jelentette ki, hogy az 1941-es deportálások tulajdonképpen »idegenrendészeti eljárásnak« tekinthetők. Sőt ezek nem is voltak deportálások – így Szakály –, hanem csak a külföldi állampolgárságú vagy állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidókat toloncolták ki. Szakálynak igaza van: ő nem azt mondta, hogy a Magyarországról »kitoloncolt« zsidók lemészárlása volt »idegenrendészeti eljárás«, hanem csak azt állította, hogy amikor a halálba deportáltak körülbelül 16 ezer zsidót, az volt »idegenrendészeti eljárás«.

Szakály most büszkén említi, hogy 2014-es egyik feljelentője, aki őt holokauszttagadással vádolta, nem járt sikerrel, bűncselekmény hiányában felmentette őt a bíróság. Azt elhallgatja, hogy beperelte Krausz Tamást, aki őt holokauszt-revizionistának nevezte. Szakály elveszítette a pert, pedig az Alkotmánybíróságig vitte az ügyet.

Szakály rosszul tudja, és téved, amikor azt állítja, hogy amikor kiderült, hogy a deportáltak közül (szerinte) »sokakat« meggyilkoltak (hm, körülbelül 16 ezer Magyarországról deportált közül 15 ezer legyilkolása csak »sok«…!?), Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra. Nem tette lehetővé. A határőrizeti szervek és a KEOKH (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) detektívjei és általában országszerte a csendőrök és rendőrök »vadásztak« a hozzánk, Magyarországra menekülni próbáló zsidókra. Akiket elfogtak, általában és főleg azonnal kitoloncolták az országból, áttették őket a legközelebbi országhatáron.”