Az „objektív” újságírás esete Közép-Európával

Írta: Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza, történész

Mindazok számára, akik továbbra sem értik, hogy mi a „fősodorbeli” nyugat-európai elit problémája Kelet-Közép-Európával és fordítva, segítheti ennek megértését, ha megnézik az idei Bledi Stratégiai Fórum vezetői panelbeszélgetéséről készült felvételt.

Ebben, mint cseppben a tenger, minden benne van. A panelben hét közép- és kelet-európai elnök és miniszterelnök személyesen vett részt, online módon kapcsolódott be az olasz miniszterelnök, illetve a bolgár nemzetiségű IMF-elnökasszony. A szervezők a beszélgetés moderálását egy tapasztalt, a mainstream média egyik zászlóshajójának tekinthető, a BBC kötelékébe tartozó külpolitikai újságíróra, egyetemi oktatóra bízták. Dr. Nik Gowing saját bevallása szerint az elmúlt évtizedekben komoly személyes benyomásokra és kapcsolatokra tett szert a régióban, a helyszínről tudósított a lengyel Szolidaritás mozgalom tevékenységéről és már a rendszerváltozást megelőzően találkozott Orbán Viktorral is. Tehát a térséget jól ismerő szakembernek tekinthető. Szeretném előrebocsátani, hogy ebben a gondolatmenetben egyáltalán nem a panelbeszélgetést moderáló személy, hanem az általa megtestesített jelenség az érdekes.

A fórum témája „kihívások és lehetőségek a világban a járványt követő időszakban”, aminél aktuálisabb kérdésfelvetés napjainkban nehezen elképzelhető. A miniszterelnökein keresztül képviselt három V4-es ország (Lengyelország, Csehország és Magyarország) bizonyították, hogy Szlovákiával együtt, mindeddig az európai átlagnál lényegesen eredményesebbek voltak a járvány következményeinek kezelésében. Ez egyaránt igaz egészségügyi és gazdasági szempontból is. A visegrádi négyek a katasztrofális idei második negyedévben átlagosan „csak” 11,1 százalékos GDP-visszaesést szenvedtek el, miközben az EU átlagos visszaesése 14,1, az euróövezet visszaesése pedig 15 százalék volt.

A sikeresebb védekezés mindenekelőtt annak köszönhető, hogy nemzeti szinten képesek voltak gyors és hatékony intézkedéseket meghozni, a lakosság pedig partner volt azok betartásában. Tehát helye lett volna a tapasztalatok és a jövőre vonatkozó meglátások, elképzelések megosztásának. Ennek ellenére, ami a panelbeszélgetésen bekövetkezett, az láthatóan minden jelenlévőt meglepett. A moderátor néhány általános bevezető kérdést követően legfontosabbnak a magyar és lengyel „jogállamiság” helyzetével kapcsolatos, unalomig ismételt kérdéseket tartotta fontosnak feltenni, a többieken pedig az ezekhez való viszonyulást kérte számon.

A nemzeti szinten meghozott intézkedésekkel kapcsolatosan a nacionalista, antidemokratikus és hatalomcentralizáló jelzők jutottak eszébe, és felvetette, hogy ezek az intézkedések egyúttal Európa-ellenesek is. A kérdezőt az egyáltalán nem zavarta, hogy a határlezárást és a védekezéshez szükséges eszközök exporttilalmát nem a térség, hanem a nyugat-európai gazdag országok (Franciaország, Németország, Svájc és Ausztria) vezették be legkorábban. Nehéz nem érzékelni a kérdések mögött a nyugat-európai liberális politikai körökben és médiatermékekben már megszokott kioktató, lekicsinylő hangnemet. A térségünk valódi problémái iránt érzéketlenek (pl. a kommunizmus megítélése), miközben mondvacsinált ügyekből botrányokat generálnak, mesterfokon alkalmazzák a kettős mércét. A közép-európai országokon kérik számon a média szabadságát, miközben náluk van véleményterror. Aki bizonyos ügyekben másképpen gondolkodik és annak hangot is ad, azt rögtön szélsőségesnek, fasisztának bélyegzik, és a közéletből kirekesztik. Szavuk nem volt akkor, amikor Párizsban, Barcelonában, legutóbb Hágában, vagy 2006-ban Budapesten még egy másik rendőrség brutálisan verte a tüntetőket.

A bledi fórumon feltett kérdések és azok feltevésének stílusa alapján úgy érezhetjük magunkat, mintha egy Agatha Christie-regény alapján készült filmet néznénk, melyben az angol elit társaság éppen a gyarmatokon uralkodó szörnyű állapotokon méltatlankodna. Hasonló érzések keríthetnek bennünket hatalmukba akkor is, amikor egy-egy, az EP-ben Magyarországról folyó vitába belenézünk, amilyen például a Sargentini-jelentés „tárgyalása” is volt. Az országot egyáltalán nem ismerő képviselők egymás vállát veregetik és örömködnek egy-egy elítélő határozat meghozatalát követően, összekacsintva, hogy most aztán jól megmutattuk ezeknek, mi fán terem a jogállamiság és Európa. Persze azt is világosan látjuk és tudjuk, hogy mi volt a baja a júliusi EU-csúcs során Magyarországgal és a magyar miniszterelnökkel a holland miniszterelnöknek. Nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a szegény és lesajnált V4-es országok egyre erősebbek, önálló véleményük van és ennek hangot is adnak. Tudják, mit akarnak, és ennek érdekében képesek egymással szövetkezni, közösen kiállni és harcolni. Ami a bledi fórum során mégis különösen furcsa és nehezen feldolgozható, hogy a moderátor ezt a stílust egy ilyen helyszínen és környezetben is megengedte magának.

Az esemény ugyanakkor arra is jó alkalom volt, hogy a térség országainak vezetői bizonyítsák egymás problémái iránti érzékenységüket és azok kölcsönös megértését. A közép-európai együttműködés jövője szempontjából biztató volt látni és hallani, ahogy a cseh és szlovén, de akár még a horvát miniszterelnök is kiállt Magyarország és Lengyelország mellett, méltányos, fair és valóságon alapuló elbánást kérve számukra. A közép- és kelet-európai szolidaritás egyértelmű jele volt, hogy mindegyik vezető kiállt Szerbia mielőbbi EU-csatlakozása és a schengeni övezet kibővítése mellett. Morawieczki lengyel miniszterelnök értékelése szerint Brüsszelből azért támadják a V4-es együttműködést, mert Közép-Európa emelkedőben van, és immár versenyre is kényszeríti a régebbi tagállamokat. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a kelet-közép-európai országok együttműködésének lényege, hogy önmagukért és nem mások ellen működnek együtt.

Egyre több és biztatóbb jel utal arra, hogy a kelet-közép-európai országok vezetői tisztában vannak történelmi küldetésükkel, és tudják, hogy a térség csak akkor lehet sikeres, ha annak minden egyes állama sikeres. Egyébként ez a megállapítás Európa egészére is érvényes, az EU sem lehet sikeres, ha keretein belül elégedetlen, sikertelen tagállamok is vannak.

Ezt a közös sikert pedig csak összefogva, együttműködve egymás problémáihoz megértéssel viszonyulva érhetik el a közép-európai államok. Történelmi példák sora bizonyítja, hogy amikor ezek a nemzetek hagyták magukat egymás ellen kijátszani, előbb vagy utóbb a győztes is azt kapta ajándékul, amit a vesztes büntetésül. Így volt ez a Habsburgok idején, a második világháború után, és ez a tanulsága a rendszerváltás időszakának is. Tovább kell fokozni az együttműködést és építeni a bizalom légkörét! Számomra, a moderátor jelenséget leszámítva, a bledi tanácskozásnak is ez volt a legfontosabb üzenete.