Gyermek- és ifjúkorom egy részét a Kádár-érában bonyolítottam, és – bár szeretném megélni a NER végét – a még visszalévő időmet valószínűleg a NER keretei között töltöm.
„Gyermek- és ifjúkorom egy részét a Kádár-érában bonyolítottam, és – bár szeretném megélni a NER végét – a még visszalévő időmet valószínűleg a NER keretei között töltöm. Hogy e két időszak közötti durván két évtized megvolt, és pont a legtevékenyebb éveimet tölthettem viszonylagos szabadságban, annak örülök. Az 1914 óta felnőtt generációk, melyek előttünk jártak, nem kaptak ennyit se.
Azt, hogy ez a bizonyos 21 év jó volt, félve írom le, mert volt vele baj elég, de a legfontosabb, hogy reálisan volt rá esély, hogy most valami más lehet itt, valami jobb jöhet. Hogy végre nem a minden kihívástól rettegő, megfélemlített kisember, szóval a rosszabbik énünk hajlamai alapján konszolidálódik és rendezkedik be a hatalom tartósan Magyarországon, ahogy azt tette a Horthy- és a Kádár-rendszerekben.
De nem véletlenül lett a két korszak ilyen szürke, buta és reménytelen, melyben egy frusztrált, mindenféle tradíciójától megfosztott, sokszorosan megalázott ország próbált magának kedélyes életet hazudni, és a rákényszerített kompromisszumok öntőformáiba hajlítani az álmait. Aztán történt valami ezekkel a sápadt, illemtudóan szerény álmokkal. A 80-as években egyre könnyebb lett nyugatra utazni, és a szomszéd fogyasztói társadalmak irigyelt jólléte egyre pontosabb irányba terelte az addigi kósza ábrándokat.
Úgy tűnt, elégséges cél lenne például egy ideig az ottani fogyasztói javak és vívmányok birtoklása. De egy hagyományait vesztett, atomizált társadalomban az üresség helyére tömött “mindenféle cuccok” épp csak egy pillanatra csökkentették az emberek lelkének űrbe markoló ásítását, ellenben ugyanezek egy csomó új elvárást közvetítettek feléjük, aminek a többség nem tudott, később már nem is akart megfelelni. Majd már ebben a közhangulatban jött el Orbán nagy pillanata, és kezdődött el a NER, vagy hogy filmesen fogalmazzak: A selejt bosszúja 3.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Micsoda dupla csavar, micsoda önfeláldozás
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Már bocsánat, de képzeljék el Orbán Viktor pöfeteg arcmását, és pedig azért, mert valóban ott volt: tök alsó, makk felső, ahogy tetszik.
Azt, hogy egy minden eredetiséget nélkülöző, banánra fixálódott, agresszív hakapeszi tényezőnek tűnik, a NER tökéletesen megérdemli. Mi nem.
Valahol az egész családnak ajándék egyszerre, hiszen mindenki jól szórakozhat vele, ráadásul fejleszti a készségeket és a szociális képességet – mi az? Naná, hogy a társasjáték.
Az egyházfő azt szeretné, ha minden fronton véget érne a vérontás.
