A diktatúra nem tűri a személyes önállóságot, függetlenséget, nem tűri a gondolat szabadságát sem.
„Az egyes embert a lojalitás rabszolgaságába kényszeríti, a szabad gondolatot pedig némaságra kárhoztatja. És ahogy erősödik az egyszemélyi önkényből kifejlődő diktatúra, úgy lesz egyre gátlástalanabb a szabadság és a függetlenség ellen folytatott küzdelemben, és vet be egyre durvább, erőszakosabb eszközöket az egyén függetlenségének megtörésére és a szabad, független kultúra és művészet felszámolására. Márpedig, hogy ezt az aljas szándékát sikerrel teljesítse, az alapoknál kell kezdenie a rombolást. A tudomány és művészet organikus (mert nem kontraszelektív) utánpótlását biztosító egyetemek ellehetetlenítésével, megszállásával, oktatási metódusuk erőszakos átalakításával, autonómiájuk teljes felszámolásával, a rendszerhez hű ideológiai képzés bevezetésével.
Ez a folyamat kezdődött el immár nyíltan és gátlástalanul Orbán egyeduralkodásának harmadik ciklusa kezdetén, amikor a vezér parancsba adta: »Most a kultúra rendbetétele következik.« Hogy e taktikailag felvértezett, jellemében végtelenül lekoszlott politikai kalandor mit tart kultúrának, azt már eddig is tudtuk. S hogy ezt a magához idomított, az ő szemléletének kizárólagosságát hirdető újmagyar identitás-kultúrát hogyan kívánja hatalomra juttatni, annak eklatáns példája, egyszersmind mementója mindaz, ami az elmúlt háromnegyed évben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt. Azt is gondolhatnánk, nem olyan nagy ügy, ami történt, hiszen »csak« egy, a tanárai és hallgatói összlétszámát tekintve néhány száz fős egyetemet szálltak meg, rohantak le a nemzeti együttműködés rendszerének felbérelt kalózai.”