A holokausztkutató felelőssége

„Karsai László ügyesen forgatja a tollat (Deportálás, tömeggyilkosság, 1941, Magyar Nemzet, szeptember 1.). Írása felületes olvasásakor önkéntelen rokonszenv ébred a humánus érzületű emberekben a kitoloncolt zsidók irányában és ellenszenv a korabeli magyar közigazgatással szemben. Gondolom, ez lehetett az írás célja. A cikk tüzetes átolvasása nyomán azonban feltűnő, hogy az állításokat alátámasztó kellő számú tények hiányoznak.

A valós helyzet az, hogy csaknem húszezer nem magyar állampolgárságú, többségé­ben galíciai származású zsidó embert 1941-ben kitoloncoltak a szülőföldjére, ahol mint utóbb kiderült, szomorú sorsra jutottak. Lényegé­ben ebbe a történelmi ténybe kerültek be olyan sugallatok, amelyek nem kellően megalapozottak. Eszerint a magyar kormány biztatására vagy anélkül a magyar közigazgatásnak a kitoloncolásban részt vevő tagjai olyan összeesküvésszerű magatartást tanúsítottak, melynek során a magyar zsidóság közül, akiket csak lehetett, igyekeztek a kitoloncolásra kerülők közé helyezni.

Az írásmű szellemisége nélkülözi az objektív történelemszemléletet abban az értelemben, hogy a XXI. századi ismereteinket vetíti vissza az XX. század negyvenes éveinek az elejére, mintha az volna a korabeli valóság. Ez a felfogás a történelemtudományt nem tudománynak tekinti, mivel az objektív valóság helyett egy elképzelt helyzetet tekint valóságnak. Márpedig a valós tényekre a XXI. századi ismereteink visszavetítése olyan mintát eredményez, amely nélkülözi a valós helyzet objektív értékelésének lehetőségét.”