Új radikalizmus Nyugaton: háttér és kockázatok

Abdesszamad Belhadzs és Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet kutatóinak írása

Nyitófotó: tüntetés Bécsben a Floyd-ügy kapcsán, június 4-én, fotó: Reuters/Leonhard Foeger

Bármely régióban jelentkező biztonsági fenyegetés – a radikális tiltakozásokat is beleértve – napjainkban globális jelentőségűvé válhat. Amint az elmúlt két hónapban láthattuk, az Egyesült Államokból indult George Floyd halálához kapcsolódó tüntetéshullám Európában is komoly kihívást jelentett a társadalmi stabilitásra. A tapasztaltak nyomán megfontolandó Fadil Maloku koszovói szociológus kérdése: „Az ‘Arab tavasz’ most Amerikában és Ausztráliában ismétlődik?” A megfogalmazás arra mutat, rá, hogy a globalizáció következtében peremre szorult csoportok és a történelmi sérelmeiket hangoztató kisebbségek tiltakozásukat – 2011 szellemét idézve – politikai erők támogatásával és ösztönzésével spontán, erőszakos formában fejezik ki, melynek nyomában nem marad más, csak káosz és felkorbácsolt indulat.  

A járványhelyzet ellenére Nyugat-Európa-szerte szerveztek rasszizmusellenes tüntetéseket, amelyek az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Belgiumban és Ausztriában tömeges és erőteljes formát öltöttek. A különböző iszlamista és szélsőbalos mozgalmak és Európán kívüli országok a Floyd-effektust használták fel a tiltakozás hullámának kirobbantására, amelynek során terítékre került az immár szokásossá vált repertoár az elmúlt évek háborús konfliktusainak áldozataitól kezdve az iszlamofóbián keresztül a palesztin kérdésig. Ez nem először történik meg az európai politika modern kori történetében, hiszen a jelszavak és az eszközök tekintetében nem erőltetett a párhuzam az 1960-as és ’70-es évek radikális baloldali mozgalmaival. 

A terrorizmus és a tiltakozás ugyan arra – a második és harmadik generációra jellemző – elégedetlenségre és sérelemhalmazra épít, tehát ugyanazon radikalizmus mellékterméke és kifejezője. Megnyilvánulási formájuk különbözik – a terrorizmus sokkol, míg a rendszerint összecsapásokkal végződő demonstrációk megosztják a társadalmat és állandósítják a feszültséget. Ugyanakkor hatásukban – káosz, instabilitás és félelem, az európai normák és jogrend sárba tiprása – hosszabb távon nincs jelentős különbség. 

Egyesült Királyság: egy kulturális forradalom kísérlete

Az Egyesült Királyság májusban a világ második legrosszabb járványügyi helyzetével küzdött, ám ez nem tántorította el a Black Lives Matter UK elnevezésű szervezetet, hogy a hónap végén országszerte tömegdemonstrációkat szervezzen. Az említett szervezet nincs bejegyezve, még csak weblapja sincs, csak egy adománygyűjtő oldala, ahol két hónap alatt megközelítőleg 1.200.000 fontot kalapoztak össze. A csoport irányítói anonimitásukat a rájuk nehezedő nyomással és ellenségességgel indokolják. Valójában több angliai szervezet nevében fellelhető a „black lives matter” szlogen, ám ezek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, szinte minden nagyvárosban van autonóm fiókszervezetük. A céljaikat nehéz összegezni, de Facebook oldaluk tanúsága szerint az elnyomottak széles spektrumát igyekeznek reprezentálni a „hétköznapi” feketéktől a LGBTQIA+ közösségen és a szexmunkásokon keresztül a túlsúlyosakig. 

A gyülekezésre vonatkozó járványügyi szigorítások kijátszása céljából egy jogász hálózat segíti működésüket, „e-röplapokon” összegezve, hogyan viselkedjenek és mely jogaikhoz ragaszkodjanak, ha konfrontációba keverednek a rendőrséggel. Ez nem más, mint a jogállami keretek felrúgása és a jog átértelmezése egy alternatív igazság szolgálatában. A harmadik vészjósló vonása a brit tüntetéshullámnak, hogy politikai szereplők, városi vezetők – köztük a londoni polgármester – álltak a szobordöntő és emlékműveket rongáló tömegek oldalára és ország szerte bizottságokat alakítottak az emlékművek és intézménynevek felülvizsgálata céljából. A felülvizsgálat önmagában még nem feltétlenül káros, ha társadalmi konszenzuson alapul, ám a világ legelső parlamentáris demokráciájában a többség véleményét kérdezni egyre problematikusabb.

Franciaország: ideális hely egy afrikai forradalomhoz

Franciaországban a kábítószer kereskedelem vádjával őrizetbe vett, Maliból származó Adama Traoré 2016-ban, rendőri intézkedés közben bekövetkezett halálát elevenítették fel. Családja még abban az évben megalapította az Igazságot és Igazságosságot Adamának Egyesületet (Comité Vérité et Justice pour Adama). A Sárga mellényes demonstrációkig első sorban csak a kiterjedt család jelenttette az intézményesített rasszizmus ellen protestáló mozgalom bázisát, ám ekkor új szövetségeseket szereztek baloldali politikai pártok a Zöld Párt, a France Insoumise és a Fekete mellényesek támogatásával, amely elsősorban illegális bevándorlókból áll, és amelynek célja az összes Franciaországba érkező illegális bevándorló legalizálása. A radikális politikai mozgalmakkal való szövetség új színezetet adott az Igazságot és Igazságosságot Adamának Egyesületnek. A Floyd effektus begyűrűzésével pedig a járványhelyzet ellenére legalább 20 ezres tömeg gyűlt össze Párizsban az általuk meghirdetett demonstráción 2020. június 13-án, valamint több ezer ember tüntetett Lyonban, Nantes-ban és más francia városokban is. A felvonulások más radikális mozgalmakat is vonzottak, például az iszlamista BDS Mozgalom (Boycott Israel) és a szélsőjobboldal híveit, ami összecsapásokhoz vezetett.

Két héttel később, június 28-án Assa Traoré Adama nővére, aki az Egyesület alapítója megkapta a BET Global Good díjat az Egyesült Államokban. A BET Awards egy amerikai díj, amelyet a Black Entertainment Television hálózat 2001-ben hozott létre. Ez a díj hivatalosan is összekötötte a két mozgalmat, és az Egyesület globális jelentőséget kapott. Assa Traoré még 2018-ban kijelentette: „Fontos, hogy erős szövetségeket hozzunk létre. Afrikában megdönthetik az elnök uralmát, betörhetnek a palotába. Ha ez megtörténhet Afrikában, miért nem történhet meg Franciaországban? Készen állunk a forradalomra.” Franciaország annál is inkább ideális hely az afrikaiak forradalmához, mert a 19. század végétől 1960-ig gyarmatosította Malit, 2012-ben pedig beavatkozott a Maliban dúló háborúba, hogy támogassa Párizs bábkormányát. Franciaországban ma körülbelül 120.000 mali bevándorló él, amely az egyik legnagyobb afrikai diaszpóra.

Az Igazságot és Igazságosságot Adamának Egyesület egyik fő támogatója a Köztársaság Bennszülöttjeinek Mozgalma (Les Indigènes de la République) egy iszlamista baloldali mozgalom, amely a törvényellenes, anarchista Antifa elemeket az iszlamizmussal és az észak-afrikai felsőbbrendűség gondolatával ötvözi. A Les Indigènes de la République Franciaországot gyarmati kontinuumnak tekinti, és a külvárosi bevándorló negyedekben uralkodó állapotokért a teljes felelősségét a múltbeli és jelenlegi francia birodalmi politikákra hárítja.

Belgium: „Ez csak a kezdet” – harc a befogadó semlegességért

A szélsőséges, kétpólusú ideológia, komoly veszélyt jelent Európára, mert arra ösztönzi a bevándorlók harmadik generációját, hogy felrúgják állampolgári kötelezettségeiket és a társadalmi szolidaritás alapjait és retrospektív háborút deklaráljanak a gyarmatosítók ellen, miközben nagyszüleik önként, a jobb megélhetés – tegyük hozzá, beigazolódott – reményében települtek Európába. Belgiumban július 5-én A Hijabis Fight Back (A hijab viselők visszaütnek) jeligével három szervezet tiltakozott az alkotmánybíróság határozata ellen, amely jóváhagyta a szekuláris elvek alapján működő felsőoktatási intézmény, a Haute École Francisco Ferrer döntését az ideológiai vagy vallási hovatartozást mutató jelképek viselésének tilalmára vonatkozóan. A tiltakozók többezres létszáma a rendőrséget és a politikusokat egyaránt meglepte, akiket váratlanul ért, hogy a hijab betiltása milyen sok embert mozgósíthat (Belgiumban nem tiltják az arcot szabadon hagyó hijab viselését, a döntést az egyes felsőoktatási intézmények hatáskörébe rendelték.) 

A Floyd-effektus lökést adott a mozgósításhoz – a járvány ellenére is többezres demonstrációt tartottak –, de a szálak messzibbre vezetnek, ha megvizsgáljuk a tiltakozásokat szervező három kis csoport kapcsolatrendszerét. Az első csoport neve La 5ème vague (Ötödik hullám), amely „a társadalmi-gazdasági igazságtalanságok, a nemi és a faji megkülönböztetés ellen küzd, és a kapitalizmusellenes feminizmust támogatja”. Ezek a jelszavak a franciaországi Les Indigènes de la République programjában is szerepelnek. E kis csoport alapítója Salma Faitah, aki kijelentette: „Ez a demonstráció csak a kezdet. Nem hagyjuk abba a harcot. Túl sokáig sértették meg a jogainkat az iskolákban és a munkahelyeken. A befogadó semlegesség létezik és működik. Itt az ideje, hogy Belgium teljes mértékben magáévá tegye a demokratikus társadalom jellegzetességeit és áttörjük a betonfalat, amelyet több ezer nő érvényesülését akadályozta”. A marokkói származású Salma Faitah, a brüsszeli Reda mecsethez kötődő közösség aktivistája, amely a síita hittérítés központja és amelyet szoros szálak fűznek Iránhoz és a libanoni síita szervezetekhez.

A második csoport Imazi-Reine (A berber királynő), elnevezése az „Imazighen” szóból származik, amely az észak-afrikai berberekre használt kifejezés, és itt a belga marokkói közösségre utal, amely többségében Marokkó berber régióiból származik. Az Imazi-Reine párhuzamot von a hijab viseléséért folytatott küzdelem és aközött, amikor a francia gyarmatosítókkal szembeni ellenállásként az észak-afrikai nők megtagadták a fejkendő levételét. A belga alkotmánybíróság ebben az értelmezésben az ismétlődő gyarmatosítás eszköze.  A harmadik csoport a Belges Comme Vous (Belgák, mint te), amelyet az iszlámra áttért Sarah Tulkens alapított. Rasszizmusellenes ideológiát hirdet, támogatja a feminizmust, valamint az állami és a rendőri erőszak elleni küzdelmet. A három csoport túlságosan kicsi ahhoz, hogy ilyen hatékonyan megszervezze a demonstrációt. Kampányukat a Muszlim Testvériséghez kötődő CCIB, a belgiumi iszlamofóbia ellenes közösség segítette. Geopolitikai szempontból a Muszlim Testvériség Katar és Törökország meghosszabbított karja Európában. Mustafa Chairi, a CCIB elnöke az ECOLO (a belgiumi Zöld párt) színeiben politizált, jelenleg többek között a terrorizmussal gyanúsított Ali Aarrass tisztázásáért, valamint az illegális bevándorlók legalizálásáért küzd.

Ausztria: a kurd-török konfliktus hadszíntere
 
A fiatalok radikalizációja mellett a második veszélyforrás a nyugat-európai nagyvárosokban kialakult szürke zónák, amelyekben a kibocsátó országok etnikai, vallási és politikai konfliktusai zajlanak. Ezen importált konfliktusok egyre látványosabbak, az azokban résztvevők korlátlanul és erőszakosan használják az európai teret indulataik kifejezésére. A szankcionálás ugyanakkor komoly kihívást jelent a befogadó országok külpolitikai szuverenitására nézve, ugyanis a résztvevőket mozgató külföldi állami és nem állami támogatók a számonkérés büntető politikáját alkalmazva zsarolják az adott befogadó ország kormányzatát. 

A kurd-török ​​konfliktus európai megnyilvánulási formái között az 1980-as évek óta szerepelnek terrorista támadások, merényletek és összecsapások. A kurdok által végrehajtott akciók súlyos biztonsági kihívást jelentenek Németországban, Ausztriában és Belgiumban is. A legutóbbi, elhúzódó bécsi összecsapások a török oldal felelősségére is rávilágítanak. Június 24-én kurd és baloldali militánsok, elsősorban a PKK szimpatizánsai demonstrációt tartottak Bécsben a szíriai, PKK kötődésű kurd állásokra mért török csapások miatt. A török ultranacionalisták megrohamozta a tüntetőket, az összecsapások napokon át tartottak. Az ultranacionalisták több ezer követővel rendelkeznak Törökországban, Észak-Cipruson, Nyugat-Európában, Szíriában és Kínában. Különféle ideológiákat vallanak, mint például az új-oszmán iszlamizmus, az újfasizmus, a pán-türkizmus, a turanizmus, a görög-, örmény-, és kurdellenesség és az antikommunizmus. 

A Media-Monitor szerint legalább 20 000 török ​​ultranacionalista van Németországban és körülbelül 5000 Ausztriában, a támogatóik száma folyamatosan növekszik. Klubokba szerveződve szinte észrevétlenül terjesztik nézeteiket, évek óta aláássák a német és az osztrák politikát. A fiataloknak Korán órákat tartanak és küzdő sportokat oktatnak. Néhány fiatal török követőjük Európából Szíriába ment, hogy „Isten harcosa” legyen. Amikor Ausztria betiltotta a „Szürke Farkasok” tisztelgését Ausztriában a török kormány felszólította Ausztriát, hogy „javítsa ki ezt a „hibát”, amely mélyen érinti Törökország és Ausztria közötti kétoldalú kapcsolatokat.” Az ultranacionalisták ugyanakkor szorosan kapcsolódnak a kormánykoalícióban résztvevő Nacionalista Mozgalom Pártjához (MHP).

Európa: erőd helyett megrendült társadalmak

A bűnbakkeresés és az áldozattudat gerjesztése a terrorista szervezetek első számú toborzási stratégiája, hatásmechanizmusuk megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, hogyan mozgatják a terrorista mozgalmak a fiatalokat. Az iszlamista terrorizmus mindenekelőtt maga is egy tiltakozási mozgalomban gyökerezik, amelyet erős szálak kötnek a baloldali gondolkodáshoz, amint azt a Muszlim Testvériség története és ideológiája is példázza. A Testvériség 1928-ban alakult Egyiptomban, azért, hogy egyrészről küzdjön a brit gyarmatosítók ellen, másrészről azért, hogy demonstrálja a gyarmatositás utáni állami berendezkedéssel kapcsolatos társadalmi elégedetlenséget. Néhány évtizeddel később a bukott, visszaéléseken alapuló, társadalmi legitimációt nélkülöző állammal szembeni elégedetlenség az iráni társadalmat radikalizálta és vezetett az iszlám forradalomhoz. Az iszlamista ideológia kapitalizmus és nyugat ellenessége az elmúlt évtizedekben a hazájukban és a nyugaton élő muszlimok egész generációit radikalizálta. Ezen gondolatrendszer alapeleme, hogy az iszlámra épülő politikai rendszerek mindaddig virágzottak, amíg külső hatásra nem távolodtak el az iszlám lényegétől, s nem váltak a nyugati gyarmatosító projekt áldozataivá. Az iszlám birodalmak pusztulása szerintük jóvátehetetlen és bosszúért kiált.

A demonstrációk tanulsága az, hogy a vélt vagy valós sérelmek nyomán radikalizálódott identitás időzített bombát jelent. Az Európában élő bevándorlók számára ezek a tiltakozási mozgalmak platformot és új szövetségeket kínálnak. Tiltakoznak a társadalmi polarizáció ellen, az állam alapjait – szekularizmus, jogállamiság, teljesítményorientáltság – támadják, valós alternatívák és konszenzusra való törekvés nélkül. Mivel nem képesek lépést tartani más társadalmi csoportokkal, a múltban gyökerező gyűlölet széles ösvényét választották, és a revizionizmus új formáját támogatják, amely a történelmi eseményekből célzatosan emel ki egyes eseményeket és hallgat el másokat. A múlt sérelmei a militáns diskurzus alappillérét adják, amelynek végletes és egyszerűsítő szóhasználata a világot „feketében” és „fehérben”, „ártatlan, kiszolgáltatott kisebbségi elnyomottban” és „embertelen, pénzéhes többségi elnyomóban” láttatja. 

Nyugat-Európában az állam és a társadalom alapjai rendültek meg. A radikális tüntetések az erőszak és a destabilizáció kockázatát hordozzák. A veszélyforrás kettős gyökerű: a fiatalok radikalizációba forduló társadalmi elégedetlensége, valamint a szponzorok, a transznacionális hálózatok és a büntető neheztelés zsaroló politikáját alkalmazó külföldi államok, akik a bevándorlókat és az elégedetlen kisebbségeket használják fel céljaik eléréséhez. Ezért egyrészről erősíteni kell a társadalmi és kulturális kohéziót, valamint a teljesítményalapú társadalmat, másrészről erősíteni kell az állam szuverenitását az idegen országok befolyásával szemben, valamint prioritásként kell meghatározni a biztonsági szempontok érvényesítését.