Ide figyelj, Herczeg Márk, édes egy aranyom, te, bajszos szar
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
A mártírság és a nagyhalál eljátszása csak a baloldali politika jól felhasznált eszköze lett, nem volt jelen valódi részvét.
„Azok a túlzások, amiket az ellenzéki média használ, egyszerűen nem komolyan vehetőek. Úgy állítanak be egy tulajdonos-és munkahelyváltást, mintha az emberektől elvennék az oxigént, az átalakulással az ottani elöljárókat dolgozókat pedig kényszerítenék a tömeges munkahelyváltásra. Senki nem kérte tőlük, hogy álljanak fel a székből, amiben dolgoznak, és hagyják ott az eddigi jövedelemforrásukat.
Természetesen nagyon sajnálom azokat a kollégákat, akik most állás nélkül maradtak, viszont ez az ő döntésük volt.
A mártírság és a nagyhalál eljátszása csak a baloldali politika jól felhasznált eszköze lett, nem volt jelen valódi részvét.
Az ellenzék közös tüntetést szervez az Indexért?
Semmi köze ennek a laphoz. Pusztán jól meg lehet most lovagolni ezt a hullámot, ahol egyébként mindkét fél az üzletben törvényesen járt el, tehát semmilyen probléma ezzel kapcsolatban nincs. Itt az egyetlen cél csupán a negatív gondolatok felerősítése.
Az ilyenkor menetrendszerű budapesti demonstrációk természetesen most sem maradhatnak el. A szomorú tény viszont az, hogy az embereknek jelentős százaléka olvasni is ritkán szokott (igen ez tudományos tény, hogy egyre kevesebbet olvasunk), nem hogy valós ismeretei lennének a témában. Viszont ha ilyen esemény van, akkor ott a helyük maszkban – vagy anélkül. Értelmetlenül kell csoportosulniuk, és ezzel minden ember, különösen az idősek életét veszélyeztetniük kell ebben a helyzetben. Ez óriási felelőtlenség a részükről. Ha tényleg annyira veszélyben lenne a szabadság is a sajtóban (és máshol is), akkor 2006 októberében a tüntetőket miért lőtték szemen, füstölték ki vagy verték brutálisan össze, míg a mostani tüntetés békésen lezajlott? Sőt, utóbbira még engedélyt is kaptak.
Ezért sem érdemes mostanság (az utóbbi 10 évben) a kormány vérrel uralkodásával riogatni magunkat. Persze, 2010 előtt akadtak ilyen felhanggal kormányzó miniszterelnökök is, de mára talán már sokan el is felejtették őket. A fent leírt magatartást, azaz az ismeretek és gondolkozás nélküli, társadalmilag felelőtlen viselkedést veszélyesebbnek tartom, mint a diktatúra fantom-problémáját.”