Ne essünk a mulasztás vétkébe!

„Hiába vált a kelet-közép-európai rendszerváltoztatások után egyre elfogadottabbá az a neoliberális nézet, miszerint nincs szükség erős államokra, az elmúlt évtizedek tapasztalata éppen azt mutatja, hogy ennek az ellenkezője igaz. Ráadásul az ezen évtizedek alatt lezajlott államépítési folyamatok kívülről vezéreltek voltak, egyet jelentettek a liberális demokrata modell exportjával, főként az Egyesült Államok iránymutatása mellett. Az erős állam szükségszerűsége azonban nemcsak régiónkban, de az USA-ban is felmerült: maga a neoliberális felfogás egykori fő szószólója, Francis Fukuyama hajtott végre óriási pálfordulást a 90-es évek eleje és a 2010-es évek között, eljutva a »Történelem végétől« az erős állam szükségességének hangsúlyozásáig a Politikai rend és politikai hanyatlás című művében.

Nem elég azonban az erős és hatékony állam fontosságának felismerése, az államépítés csak a sajátos nemzeti jellemzők figyelembevétele mellett lehet sikeres. Ahogyan Babits Mihály éles szemmel megállapította, egy állam akármilyen mintát vegyen is át, nem lehet sikeres, ha a minta nem illeszkedik az adott országhoz, mert a túlzott mintaátvétel leszoktatja a polgárokat és az elitet a gondolkodásról, ahogyan ez meg is történt térségünkben és Magyarországon 1990 után. Ráadásul ez nemcsak a rendszerváltoztatás időszakára igaz, hanem a magyar történelem előző több száz évére is. Mivel Mohács után Magyarország önállósága megszűnt, a magyar elitnek nem volt rá lehetősége, hogy a sajátos magyar államiságról gondolkodjon, mivel annak előfeltétele a szuverenitás megléte lett volna. A magyar mintaátvétel közelmúltbeli sikertelenségét mindezen felül a liberális demokrácia államszkeptikus jellege is fokozta, amivel együtt járt a nemzeti érdek létének a tagadása.

Magyarországon a 2010 utáni kormányzás alapvetően azt a célt tűzte maga elé, hogy új, sajátosan magyar alapokra helyezze az államépítést. A stratégiaalkotáshoz tudnunk kell, hogy kik vagyunk, és mit akarunk. A magyar stratégia így arra is keresi a választ, hogy a társadalom miként vélekedhet önmagáról, mit gondolhat az emberről, és végezetül saját történelmi tapasztalatai alapján mit gondol magyar sikernek.”