„Józan ésszel az ember azt gondolná, hogy most aztán igazán nagy bajban van Orbán Viktor. No nem azért, mert a kormány közelébe is beütött a koronavírus, és még csak azért sem, mert igen magas létszámú dzsemborit tartottak a beosztottjai egy zsófiapusztai kúrián, az ilyesmit lábon kihordja a miniszterelnök. Ha meg netán morog néhány libernyák, hogy vajon azt az úri murit miből tartották, nos őket simán elviszi a hátán.
Hanem vannak itt egyéb dolgok is. Mondjuk mindjárt maga a Szijjártó-ügy. Ha jól figyeltem, eleddig nem szólalt meg a külügyminisztere adriai utazása kapcsán, meglehet azért, mert ő is valahol a horvát tengeren kalandozott, igaz, nem tudjuk, hogy megfordult-e Szijj László jachtján, vagy valóban csak egy olcsóbb vitorláson ringatózott. De ez tényleg a magánügye, már ha nem a NER-lovag vendége volt ő is. Az viszont kevésbé, hogy Szijjártó egy rendes demokráciában nem úszhatná meg az erkölcsi és talán jogi kihágást, le kellene mondania, amit láthatóan nem akar megtenni. Akkor viszont a főnökének kellene lépnie. Orbán azonban, emlékszünk, a Borkai-esetben sem akart az elején megszabadulni a győri polgármestertől, csak a közvélemény nyomása késztette arra, hogy az önkéntesség látszatát keltve kényszerítse távozásra a volt olimpiai bajnokot. Most még nem nehezedik a miniszterelnökre ekkora nyomás, ha viszont nem cselekszik, ezt a hibát felírják valahova…”