„Felmérhetetlen károkat okozott eddig is a nemzetnek, hogy a Fidesz és az általa vezetett kormány a problémák valódi orvoslása helyett – jó esetben: mellett – rendre hangulatkeltésre és uszításra használta fel a helyzeteket, ahelyett, hogy válsághelyzetekben az együttműködés kultúráját helyezte volna előtérbe.
Hiányzik az első hullám utáni számadás:
- mik voltak a kormány várakozásai,
- mik februárban, amikor még nem tettek intézkedéseket?
- mik áprilisban, a korlátozó intézkedések után?
- mennyiben teljesültek a kormány várakozásai?
- milyen okok játszottak közre az esetleges eltérésekben?
- mi az oka, hogy hazánkban enyhébb volt a lefolyás?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseire a magyar társadalom nem kapott nyílt, számokkal, adatokkal, feltevésekkel és esetleges kétségekkel teljes választ. Ezért nem tudjuk biztosan, hogy adekvátak voltak-e az első hullám alatt tett intézkedések. Mint ahogy azt sem, hogy milyen intézkedésekre van szükség az esetleges második hullám kivédésére.
Mint ahogy azt sem, hogy a látványosan növekvő esetszám minek a következménye:
- konstans mennyiségű tesztelés mellett nő valóban, s akkor tényleges növekedésről beszélhetünk?
- fokozott mértékű tesztelés mellett van-e a nagyobb esetszám, s akkor lehet, hogy csak az azonosított esetszám nő, nem pedig tényleges növekedésről van szó?
Ismét csak nem tudjuk, hogy azok, akik megfertőződtek, honnan kapták el – valóban a behurcolás-e a legnagyobb veszély vagy a többség itthon kapta el, hazai forrásból?
És mivel ilyen alapdolgokat nem tudunk, ezért azt sem tudjuk megállapítani, hogy a kormány intézkedései valóban arra irányulnak-e, amire valóban a legfontosabb irányulniuk, vagy csak jól hangzó látszatintézkedéseket tesznek. Erősen kommunikálható, de a sok kivételben feloldódó látszatintézkedéseket.
És még egy nagyon rossz hatása van az utólagos magyarázatok és az adatok elmaradásának – a koronavírusról való diskurzusban a korlátozás hívei is leginkább vakon, adatok nélkül, hitből beszélnek, de sajnos nagyjából eluralta a terepet a teljesen tudománytalan, nem a vírus elleni intézkedéseket kritizáló, hanem a vírust magát tagadó beszédmód. És ahol ez teret nyer, ott nagyon nehéz lesz, amikor tényleg szükség lesz rá, megalapozni a ténylegesen szükséges korlátozó intézkedések betartásához az emberek együttműködését.
Márpedig egy ilyen helyzet megoldásához az emberek együttműködő felelősségérzetére van szükség. Ahhoz pedig nem bűnbakok kijelölésére, hangulatkeltésre van szükség, hanem átadott információra, tudásra, emberek meggyőzésére és partnernek tekintésére van szükség. Még nem késő. Csak sajnos nagyon más a kormányzat vezetési stílusa.”