Mind a ketten ugyanabban hiszünk, szerintem is csapatban lehet eredményeket elérni. Én azt gondolom, hogy ez a csapat az MSZP.
Mit gondol a közös listás indulásról?
Nagyon régóta annak a pártján vagyok, hogy minden körzetben induljon egy jelölt a Fidesz jelöltjével szemben. Legyen egy miniszterelnök-jelölt, aki irányítja a kampányt és legyen egy közös lista, mert az a leghatékonyabb módszer a szavazatok maximalizálására. Ez a minimum, ami ahhoz kell, hogy úgy tudjunk odaállni a rajtvonalhoz, hogy van esély a sikerre. De e mellett van egy másik fontos feladat is: hogy mit kínálunk a választóknak. Azaz az egy jelölt, egy miniszterelnök-jelölt és egy lista szükséges, de nem elégséges a választási sikerhez. Nagyon fontos, hogy milyen politikával állunk ki, milyen Magyarországot akarunk építeni. Én ezt egy nemzeti modernizációs program keretében tudnám elképzelni. Korábban a Gyurcsány-kormánynak is volt hasonló – szerintem helyes – kezdeményezése és ehhez a programhoz az MSZP egy progresszív baloldali karakterrel tudna hozzájárulni, amelynek középpontjában az egyenlőtlenségek mérséklése állna.”