Belarusz: Szovjet skanzen vagy nemzet saját történettel?

„Hosszú évek óta megfigyelhető, hogy olyan országokban, ahol felerősödnek a nacionalista erők, megváltozik a holokauszt emlékezete is, mind a közbeszédben és a publicisztikában, mind a hivatalos emlékezetpolitikában. A változások fő elemei általában mindenütt hasonlóan néznek ki: előtérbe kerül az a motívum, amely a nemzetről mint a történelem ártatlan áldozatáról szól; megjelennek olyan érvek, melyek szerint a zsidók nem voltak eléggé lojálisak a nemzethez, és ezzel bizonyos fokig elő is idézték a sorsukat; gyakran nagyobb figyelemben részesülnek a zsidókat mentő polgárok történetei, mint a zsidó áldozatok; a helyi kollaboránsokat kutató történészek eközben közgyűlölet tárgyai lesznek, még rosszabb esetben újonnan hozott gumiparagrafusok alapján egyenesen bíróság elé hurcolják őket.

Ezzel párhuzamosan ezen társadalmak egyre messzebb kerülnek attól, hogy a történelem megítélésében közös nevezőt találjanak, sőt, a történelem az egyre elkeseredettebb politikai viták egyik fő terepévé válik. De mi a helyzet Belarusszal, ezzel a gyakran elfeledett országgal, mely csak az elmúlt hetekben került a közérdeklődés fókuszába? Hogyan alakult ott a második világháború és a holokauszt emlékezete az ország függetlenné válása óta, és e téren mennyiben különbözik szomszédjaitól?

Belarusz nem hiányozhat egy olyan cikksorozatból, amely a holokauszt és a kolonializmus kapcsolatát taglalja. Míg Nyugat-Európában és Délkelet-Európában a német megszállók többé-kevésbé állami struktúrákban gondolkodtak, a kelet-európai térséget egészen más kategóriák alapján próbálták értelmezni és átrendezni.”