Az Index és a Márki-Zay-stratégia

2020. augusztus 21. 10:29

A baloldali média népmesei hősök faragásával és folyamatos PR-akciókkal múlatja az idejét.

2020. augusztus 21. 10:29

„A baloldalnak mindig szüksége van egy népmesei hősre. Ez a megállapítás az egyik abból a két releváns felismerésből, amelyet a baloldal az utóbbi tizenkét évben politikai teljesítményként fel tud mutatni. (A másik ilyen felismerés, amelyből egyetlen politikai innovációja is fakad, az az előválasztás).

Régóta kísérleteznek népmesei hősök felépítésével. Az első jelentős próbálkozás Horváth András felépítése volt, aki korábban a NAV kockázatelemzője volt – és aki adóellenőrként hivatkozott magára. Horváth az ezermilliárdos adócsalás meséjével indította közéleti karrierjét. A kockázatelemző mintegy hatvanezer oldalnyi dokumentumot fénymásolt le és tartott a szekrényében a NAV-nál, és mint Varga Árpád, az adóhatóság elnökhelyettese akkoriban fogalmazott: »Nem volt jogosultsága hozzá, mégis összeszedte az összes kollégának az anyagait és összeesküvés-elméleteket gyártott«. A baloldal hamar felkarolta Horváthot és az ügy kipattanása után nem sokkal, 2013 decemberében már több ezres kormányellenes tüntetésen szónokolt, az ellenzéki politikusok rendszeresen hivatkoztak rá nyilvános megszólalásaik során.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)
Tovább a cikkhezchevron

A kísérlet azonban elbukott, nem lett a baloldal hőse Horváthból, akinek a neve azóta jobbára feledésbe merült. Pedig a történetben látszólag volt potenciál: az átlagos nevű, átlagos külsejű – »egy közülünk« – kisember lázadása a „hatalmas, gonosz kormány” összeesküvése ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matyi lúdas
2020. augusztus 22. 00:40
https://i.imgur.com/jSaE7d3.jpg
Válasz erre
0
1
Hunyadi Mátyás
2020. augusztus 21. 15:26
Márky-Zay a fa@otokra lépett. A fideszt saját fellegvárában küldte el a francba 2x is. De nehogy észbe kapjatok! Szebb jövőt, lüke ónik!
Válasz erre
4
7
Dénia
2020. augusztus 21. 15:07
Ja, igen. A zöld dosszié, amit lobogtattak, de sosem nyitottak ki.
Válasz erre
5
1
BőröndÖdön
2020. augusztus 21. 12:13
Hát igen,ők nem jutnak hozzá az adriai luxusjachthoz...
Válasz erre
6
8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!