A sátáni de bolond diktátor és a hősies nép harca

„Az elmúlt napokban a közösségi média Minszkkel volt teli. Olyanok is lelkesen posztoltak Minszkről, akik utoljára talán a Jóbarátok nyolcadik évadában hallottak róla, amikor Phoebe pasija onnan jön vissza (láthatóan azt hiszik Oroszországban van). Érthető a dolog, a libanoni robbanás már kifutóban van, nem is merénylet volt, így nem annyira érdekes, a járvány kétszázhuszonhetedik második hulláma meg már csak a rettegésből és -ben élőket érdekli. Minszkre viszont – látom én – már szépen épül a drámai történet. A sátáni de bolond (lám mit mondott a vírusról is) diktátor és a hősies nép harca, ami ideális esetben abban a katartikus pillanatban kulminál, amikor a hősies nép képviselője – a 21. században élünk, legyen mondjuk fiatal nő – egy szép színes zászlóval kilép az elnöki palota erkélyére, miután a sátáni diktátor elmenekült. És utána minden tökéletes, jó és szép. THE END Jóhet a következő sztori. Amellett, hogy ez a történet valóságos alapokra épül – láthatóan elcsalták a választást, láthatóan a városokban tényleg rém népszerűtlen Lukasenko, a rendőrök értelmetlenül brutálisak, több ezer embert vertek meg – a történet ennél bonyolultabb. És kevésbé hollywoodi. Mert:

1. Nem biztos, hogy a forradalom győzedelmeskedik. Ezért értelmetlen most azt követelni, hogy az EU avatkozzon be/ne fogadja el a választás eredményét/ismerje el Tyihanovszkaját győztesnek stb. Az elmúlt években kétszer is belefutottunk már elvi alapokon ilyen zsákutcába, a Nyugat a polgárháború elején a Szíria területén soha semmilyen befolyást nem gyakorló Szíriai Nemzeti Tanácsot fogadta el Szíria képviselőjének, múlt évben meg a Juan Guaido nevű önjelöltet pedig Venezuela elnökének. Ezzel csak annyit ért el, hogy a konfliktuskezelés eszköztárának nagy részéből kizárta magát. Ezt egy évtizeden belül harmadszorra, az EU-hoz ennyire közel senki nem kockáztatná meg. Majd ha Lukasenko tényleg elmenekül Pekingbe/Ankarába akkor mindenki odamegy veregetni az új vezetés vállát. Egyébként meg csak borzadva nézzük, hogy mi van, és reménykedünk, hogy valahogy minél előbb vége lesz.(Vége lesz, nem lesz belőle polgárháború, mert az ellenzék nem jut fegyverhez, és nem szervezett. ) Lehet, hogy a filmeken a negatív szereplők viselkednek így, de ez jelenleg a racionális hozzáállás.

2. Ha lesz hatalomváltás, az nem hollywoodi forradalom lesz. Persze látni fogjuk majd a lélekemelő zászlólengető képeket, a síró lányokat, amint az átállt katonákat ölelgetik, és biztos ki fog állni valaki a palota erkélyére is. De Lukasenkot csak a saját szilovikjainak az átállása bírhatja rá a távozásra. Amíg az erőszakszervezetek stabilan hűségesek hozzá, és van esély arra, hogy így-vagy-úgy de leverhetők az utcai megmozdulások (egy idő után kifáradnak, hazamennek) , addig marad. Kérdés ki, milyen üznetet, támogatást kap Moszkvából. (Bíznak-e még abban, hogy Lukaseno az oroszellenes kirohanások után »megtér«, vagy inkább gyorsan keresnek valaki mást. ) Márpedig ha a belügyi szervek átállásával történik meg a hatalomváltás, akkor a lelkes fiatalok helyét hamar átveszik mások – Fehéroroszország is megkapja a saját Ion Iliescuját, Abdel Fattah Szíszijét, Emmerson Mnangagwáját (a nevét talán könnyebb lesz kiejteni). A diákok meg akik most tüntetnek azon veszik észre magukat, hogy vagy beülnek valami minisztériumba és ugyanolyan csinovnyikok lesznek, mint ez elődeik, vagy pár év múlva valaki más ellen tüntetnek majd.

3. Nem lesz jobb. Lukasenko alternatívája nem egy svéd típusú jóléti állam, hanem valami ukrán-moldáv-grúz típusú oligarchikus kvázidemokrácia, ahol talán nem egy párt van, hanem minden oligarchának van saját, és a sajtót nem az állam kézivezérli, hanem a pénzemberek. Az újonnan hatalomba kerülőkről ki fog derülni, hogy ők is Moszkva emberei – minő meglepetés – vagy súlyos nacionalisták, és az országban csak pár százléknyi nyugatos liberális van (ők elvágyódnak). A gazdasági bajok pedig nem egykönnyen fognak megoldódni – a Lukasenko – éra gyakorlatilag konzerválta a szovjet gazdasági szerkezetet, és többé-kevésbé alkalmassá tette arra, hogy orosz segítséggel beilleszkedjen a világgazdaságba. Ha szerkezetváltás történik, az hosszú távon lehet hasznos – de rövid távon csak az elvándorlást növeli és a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli, azt meg senki sem szereti. A nyugat meg tehetetlen lesz – Fehéroroszországnak ugyanúgy nem akar senki uniós perspektívát adni, ahogy Ukrajnának vagy Grúziának sem, akkor meg mit ajánljunk, hogy a következő vezetés ne legyen ugyanolyan – vagy még inkább – oroszbarát, mint Lukasenko? Szép szavakat, azokkal meg tele a padlás.

4. Akármi is lesz, az elmúlt 26 évet pár év múlva vissza fogják sírni. Lukasenko most a nyugati médiában az őrült diktátor archetípusa (vidéki suttyó,hülye bajsza van, tányérsapkában pózol, nem hisz a vírusban...), de a rendszere arra épült, hogy megőrizte mindazt, ami a Szovjetunióból jó volt. (Tudom, most azt illik mondani, hogy semmi jó nem volt benne, pedig de.) Létbiztonság volt, működő közszolgáltatások, tisztaság, rend, nyugalom. Ez már biztosan nem tér vissza – a feszültség megmarad, bizonytalanság lesz. akár bukik Lukasenko, akár nem, a meghosszabbított brezsnyevi pangásnak vége, zavaros időszak jön, és azt sehol nem szerették a posztszovjet vidéken.

5. Mellékszál, de jellemző: folyamatosan magyarázta a nyugati sajtó, hogy a járványkezelés az ellenzéknek kedvez. mert Lukasenko volt a kevés vezető egyike, aki totálisan szembement a globális trenddel, nem volt lockdown, sőt még a Győzelem napját is megtartották. Ennek, ha hiszünk mainstream sajtó megmondóembereinek, »katasztrófát« meg »drámát« kellett volna eredményezni. A dráma elmaradt, az egészségügy nem omlott össze, egyelőre hivatalos adatok szerint 600 alatt van a halottak száma. Nyilván kozmetikázzák a számokat, de – ezt éppen a mostani események mutatják – ha nagyságrendekkel csalták volna el, akkor az kiderült volna. Szóval lehet, hogy van 1500 halott is, de nem hevernek temetetlen hullahegyek Minszk utcáin. A megbetegedések száma pedig – akárcsak Svédországban – mostanra szépen, ütemesen csökkenő tendenciát mutat. Ez inkább Lukasenkot igazolja, és az ő követői kezébe ad érveket.”