A nemzetközi helyzet

„A szöveg szerint 2008-ban az Európai Parlament kezdeményezte, hogy ezt a napot a totalitárius rendszerek – vagyis a »Nácizmus és Sztálinizmus« áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák. Vitázni erről is lehetett három évig, míg végre megtarthatták a nemzeti szocializmus és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Alighanem leginkább erre, felénk: Varsóban, Budapesten, Vilniusban, Prágában.

Nem tudom, mi a helyzet ezzel az emléknappal Nyugat- vagy Dél-Európában, de gyanítom, hogy alig van visszhangja. Van elég bajuk, meg aztán arrafelé – úgy tűnik – a kommunizmusnak még jövője is van. Ha Marxnak meg Leninnek szobrot állítanak!

Biztosan nem véletlen, hogy ezen a kis kártyán is így szerepel: »Nácizmus és Sztálinizmus«. Ami helytelen, mert lehetett volna »Hitlerizmus és Sztálinizmus« vagy »Nemzeti szocializmus és Kommunizmus.« Esetleg: »Fasizmus és Kommunizmus.« Apró jel ez. Mintha csak Sztálin rontotta volna el az eszmét, amely sokak szerint amúgy, ha eltekintünk a gyakorlattól, a megvalósulásától, felemelő és nagyszerű. Idézem hát még egyszer – s ha kell százszor is –, egy kijózanodott kommunista Milovan Đilas szavait: »Sztálin nem azért győzött, mert eltorzította a marxizmust, hanem éppenséggel azért, mert megvalósította.« (Mármint milliók és a vetélytársai – Trockij, Buharin, Zinovjev, Rikov – kiirtásával.)

Nem tudom, idén megemlékeznek-e hivatalosan erről a napról. Már nem kapok kis kitűzőt. Életképes-e ez az emléknap? Hiszen nálunk van külön emléknapja (nem is egy) a holokausztnak és a kommunizmus áldozatainak is. Lengyelországban biztosan emlékeznek, de hogy az eredeti szándék szerint-e, azt nehéz megmondani. Ez a nap ugyanis a hírhedt Hitler–Sztálin-szövetség napja. A nemzetiszocialista–kommunista szövetség napja. A német–orosz szövetség napja. A tankönyvekben lehet, hogy még mindig a Molotov–Ribbentrop-paktum napja. A mi helyzetünk valóban bonyolultabb a lengyelekénél, de nem 1939, hanem 1920 miatt.”