„A szakállas Neptun szereplői tényleg melegek, de szexuális irányultságukon túl semmi másban nem különböznek. Talán annyiban mégis, hogy sokkal zártabb világokban kénytelenek élni, mert mi úgy gondoljuk a hétköznapokban, hogy nincs hozzá közünk. Hogy a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar. Ez a többségi, heterotársadalom nézőpontja, és ezért lehet néhány recenzensnek még mindig egzotikus téma ez.
Mihez van közöm?
Fehér, heteroszexuális férfiként ez tűnik a legfontosabb kérdésnek számomra az elmúlt tíz évben. Azt gondolom, hogy alapvető, strukturális szinten van közöm hozzá. A #metoo nem a nők története, hanem főleg a heteroszexuális, privilegizált fehér férfiaké, akik abban a rendszerben nőttek fel, amit hozzájuk hasonló férfiak úgy alakítottak ki, hogy egy férfinak mindent lehet. A Black Lives Matter sem kizárólag a feketék története, hanem azoké a fehér férfiaké, akik egy olyan rendszert építettek ki és tartanak fent, amiben a feketéknek nemcsak egyenlő lehetőségeik nincsenek, de simán rátérdelhetnek a nyakukra nyolc percig.
A kisebbségek évek óta azért küzdenek, hogy hallatszódjon a hangjuk, hogy látszódjanak, hogy lehetőséget kapjanak megszólalni, és joggal mondják, hogy nem találják a nekik vagy róluk szóló könyveket, filmeket, mert az ő történeteiket nem mondják el.
A jó hírem az, hogy nekünk, fehér, heteorszexuális férfiaknak szól minden film és irodalom.
Akár meleg a szereplője, akár nem, mert ezt a fallikus világot le kell bontani ahhoz, hogy ne úgy kezdődjön egy kritika, hogy nekem heteroszexuális férfiként mi közöm a melegirodalomhoz.
Meg kell tanulnia az olvasóknak, a társadalomnak leépíteni olyan régi beidegződéseket, amelyekkel a melegeket, a nőket, a romákat, a zsidókat, a feketéket, a mozgáskorlátozottakat másokként kezeli. Mert abban a pillanatban a másnak jelentése lesz, értelmezési kerete, amelyből nagyon bonyolult kitörni. Nádasdy novelláskötete, A szakállas Neptun normalitásként kezeli a meleg férfiak szerelmi kapcsolatait, de nem hallgatja el a nehézségeket sem.”