Tüntetések kora

„Tüntetések és erőszakos tömegmegmozdulások évei előtt állunk. A koronavírus által ránk szabadított gazdasági recesszió több társadalmi csoportot és munkakört tartósan elvág. Munkanélküliség kilátástalansággal egybekötve – hiszen az automatizáció egyébként is számos munkakört fenyegetett, vagy például a turizmus sem fog gyorsan újra fellendülni, visszatérni a régi szintre. Mindez milliókat érint szerte Európában.

Az Egyesült Államokban elkezdődött a második elbocsátási hullám, amely már a fehérgalléros munkaköröket érinti. Ez azt jelenti, hogy a karantén idején leépítették az üzemeltető személyzetet a hotelekben, a légi közlekedésben és más leginkább sújtott ágazatokban. Most már a menedzserek között zajlik a tizedelés, hiszen egyértelművé vált, hogy egyhamar nem lesz visszatérés a válság előtti utazási szokásokhoz és lehetőségekhez.

E tömegeknek új munkára, átképzésre lesz szüksége világszerte. Hogy helyben indítanak-e új üzletet néhányan, vagy a digitalizáció képes lehet munkát teremteni (drónpilótától az Uber-karbantartóig), azt az egyes országok maguk ösztönözhetik majd az újjáépítési gazdasági csomagokban. Kemény dió lesz, és a nemi egyenlőtlenségtől kezdve a társadalmi osztályok és rétegek közti vélt vagy valós hierarchiákig sok minden katalizátor lehet a folyamatban.

Ezt pedig kihasználják az opportunista politikusok belföldön és külföldön egyaránt.
A hongkongi új állambiztonsági törvény ugyanúgy utcára viszi az embereket, mint a görögöknél a gyülekezési szabadság újraszabályozása.”