Szun Ce és a vírusféreg-hadviselés

„»A kibernetikai háború« eszkalálódása súlyos kétségeket ébreszt. Milyen sors vár a világra, ha ez az arctalan, de annál pusztítóbb hadviselés, melynek a felelőseit homály fedi, általánossá válik?

»Minden hadviselés megtévesztésen alapszik« – szögezte le Szun Ce, a nagy kínai stratéga, akinek fő műve, A háború művészete a születése óta eltelt mintegy két és fél ezer év alatt sem vesztette el aktualitását.

Az alapvető elvek című fejezetben olvashatjuk: »A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.«

Napjainkban, a digitális hadviselés korában sok szerző értelmezi Szun Ce tanításait, és próbál levonni következtetéseket arra nézve, miként lehet úgy behatolni az ellenség, illetve a potenciális ellenség számítógépes hálózatába, választások során működtetett szavazatszámláló szerverébe, infrastruktúráját szabályozó, digitális központjaiba, hogy ne maradjon nyoma, és az okozott kárért senkit ne lehessen felelőssé tenni.

Vagyis a támadás, a legpusztítóbb is, maradjon rejtve, senkit ne lehessen érte felelőssé tenni, tűnjön egyszerű meghibásodásnak, »természeti csapásnak«”.