Szellemi „alvilág”?

„Nem tudom, milyen szövegkörnyezetben mondta Engel Pál, de rendszeresen idézik tőle: »a tudomány ott végződik, ahol a magyar nyelv finnugor eredetét elkezdik kétségbe vonni. Ami ezen túl van, az a szellemi és a politikai alvilág.« Ami pedig ez: a legsötétebb dogmatizmus. Az inkvizíció előszobája. Ezek szerint egyes tudományokban vannak olyan állítások, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni. Pedig a tudomány története tele van állításokkal, amelyeket cáfolhatatlannak véltek, azután megcáfolták. Hol van a kutatás, a tudomány szabadsága? Például: rákérdezni még a biztosan tudott dolgokra is? Ezek szerint korabeli szemmel Bolyai János is szellemi alvilág volt. Tudós ilyet nem mondhat. És nagyon szerencsétlen, hogy a történész nyelvészeti példát hoz, amihez nyilván nem is ért. Most éppen a HVG idézi, úgy, mint Engel Pál »történész-akadémikus egykori – nem csak az adott kérdésre vonatkoztatható – axiómája«. Még nagyobb a baj: ezek szerint nemcsak a nyelvészetben lehetnek dogmák, hanem mindenhol.

Gondolom, aki rákérdez a honfoglalásra, népvándorlásra, az a szellemi alvilág. A »kettős honfoglalás« hipotézise ezek szerint a szellemi alvilág. Ezek szerint nem is lehetnek hipotézisek! És legjobb, ha kérdések sincsenek bizonyos dolgokkal (mondjuk a finnugor nyelvrokonsággal) kapcsolatban. Ami egyébként a tudományos gondolkodás alapja. Mindig gyengeségről árulkodik, ha egy kutató nevéhez odateszik: akadémikus. Miért, egy akadémikusnak igazolványa van arról, hogy nem mond hülyeséget? – Miközben pontosan tudható, látható, hogy milyen »tudomány-biznisz« alakult ki: nemcsak lekötelezettségek, nepotizmus, mely a magyar társadalom nem múló rákfenéje, hanem rendkívül kreatív, megvásárolt konferenciázási, publikálási és idézettségi, tudománymetriai rendszer, amelynek kvantitatív módja ráadásul azt az érzést kelti, hogy objektív. És ott van az örök emberi hiba: az alkalmazkodás, a konfliktuskerülés, az erősebbhez, rangosabbhoz húzás – és ezzel együtt az önálló gondolat feladása.”