Sötétség délben

„Aligha lehet pontosabban megfogalmazni a kommunista diktatúra lényegét, mint ahogy ezt Arthur Koestler teszi a Sötétség délben című klasszikus remekművében. A magyar-zsidó származású szerző maga is hithű kommunista lévén, a harmincas években a Szovjetunióba emigrált. Itt volt alkalma személyesen is elmélyedni a sztálinizmus kozmetikázatlan valóságában. Az eszmei szárnyalás rövid úton beleállt a bolsevik hétköznapok vasbeton alapzatába.  Az évtized végére kilépett a pártból, majd megírta az ördögi logika elrettentő mementóját, a Sötétség délben-t. 

Ki ne akarna egy igazságosabb világban élni? Kit ne zavarna a hipergazdagok és a mélyszegénységben élők tábora közötti növekvő szakadék? Ennek orvoslására többféle út kínálkozik. A legzseniálisabb a mózesi törvény szociális modellje, amely megengedte a tehetség és az Isten áldása alapján történő vagyonosodást, de a rossz döntések esetén nem feltétlenül óvott meg az elszegényedéstől sem.

Viszont a hétévenkénti szombat év, amely az ingóságokban lévő adósságok elengedését biztosította, és az ötvenévenként esedékes elengedés törvénye által előírt ingatlanvagyon visszaszolgáltatás és adósrabszolga-felszabadítás ellehetetlenítette a generációkon átívelő elszegényedést is.

A szociális érzékenységet az Újszövetség is tovább erősítette. Az, hogy a mai civilizáció nem sokkal igazságtalanabb, mint amilyen, annak köszönhető, hogy a Nyugat ezt valamelyest átvette. A történelem tanúsága szerint az igazságosságra törekvő megoldások leginkább akkor működőképesek, ha igazodnak az adott kulturális-földrajzi környezethez és minél kevésbé erőszakosak.

Az is világos, hogy minél agresszívabb egy társadalmi törekvés, annál igazságtalanabb eredményt szül. Mára úgy tűnik, hogy a marxista alapú gondolkodásnak sikerült létrehoznia az eddigi leggonoszabb rendszereket.”