Olyan, hogy szocializmus létezett

„Olyan, hogy szocializmus létezett. A marxizmus legfőbb célkitűzést miszerint a kapitalista gazdaság legfőbb elemeit – az árucserét, a kereskedelmet, a tőke felhalmozását és áramlását – el kell törölni, valójában a sztálinizmus valósította meg.

Igaz, már az 1918-1921 közötti polgárháború és szövetséges katonai intervenció által fenyegetett „szovjethatalom” Lev Trockij jóvoltából már bevezetett egy tisztán kommunista rendszert, a hadikommunizmust mely a közvetlen állami agresszió eszközével kényszerítette termékeik beszolgáltatására a parasztokat, és a pártapparátus által koordinált elosztás útján osztotta azt szét a Vörös Hadsereg és a gyáripari munkások számára.

Mindez egy preindusztrális, roppant primitív világ képét láttatta, a kora középkori feudalizmus kezdetleges formáját mutatva, ahol az új arisztokráciát képező pártelit terményjáradék címén behajtja a faluközösségi földbirtokosokból jobbágyokká tett parasztoktól az általuk megtermelt és felhalmozott árut, és a majorságból szétosztja a szükségét élvező emberek között – minimális mennyiségben – ahogy az egy autarkiában működik. Ez a módszer azonban rövid úton éhezéshez, tömegnyomorhoz, elharapódzó elégedetlenségekhez és tömeglázadásokhoz vetetett, melyet a bolsevik párt földesúri joghatósága a pallosjoggal élve kegyetlenül megtorolt.

S az Új Gazdaságpolitika – vagyis a NEP – melyet a leninisták hazug módon a „szabad szocializmus” megtestesülésének tekintettek attól volt sikeres és prosperáló, hogy a kapitalizmus alapvető elemeit – a magántulajdont, a szabad kereskedelmet, a profitorientált, nyereség alapú vállalkozást, külföldi befektetőkkel való üzleti együttműködést – lehetővé tette. A NEP, mely 1922- és 1930 között működött a piacgazdaság vívmányainak beépítésének köszönhette sikerességét, s a gazdasági növekedés is felívelő tendenciát mutatott.

Azonban jött a valódi szocializmus, amikor az antikapitalizmus vezérelve alatt offenzív háborút indítottak a piac, a kereskedelem, és a tulajdon ellen.

Sztálin az 1930-as évektől egy katonai-bürokratikus elitet kiépítve folytatta ezt egy tisztán szocialista gazdaság kialakításának kísérletével. Ennek feltétele volt az, hogy államosítsák az ipart, kollektivizálják a mezőgazdaságot hogy a magántulajdont - mely nélkül a tulajdon szabad felhasználásán alapuló piacgazdaság nem működhet – vagyis állami megrendelésre és állami forrásokból valósítsák meg a tervhivatal által kiszabott terveket.

Azzal, hogy minden magánvállalkozást megszüntettek az iparban és a kereskedelemben egy csapásra megszűnt a kereskedelem és a szabad tőkeáramlás, a mezőgazdaságban a kolhozok kizárólag állami közvetítéssel a városokat látták el – vagyis a kereskedéshez való jogukat is eltörölték –, és miután „kulákok” címén likvidálták a vagyonosabb földbirtokosokat a szabad árucserét és felhalmozást is megszüntették. Az államosított gazdaságokban természetesen erőszakos eszközökkel felállított kollektívák dolgoztak akiknek kárára a belső útlevelek rendszerét is bevezették hogy ne költözhessenek a városokba. Vagyis a szabad munkaerő áramlást – mely szintén a kapitalista gazdaság jellemzője – is lehetetlenné tették. A mezőgazdaságot így kizsigerelte az állam a dinamikusan növekedő nehézipar előnyére, a termékekért pedig a gazdálkodókat nem is fizették ki, így lehetetlenné téve a vidéki lakosság számára hogy pénzbeli tőkét halmozzon fel.

Vagyis a sztálinista gazdaságban nem beszélhetünk magántulajdonról, s mivel tulajdonról nem beszélünk így árucseréről sem. Mivel az önkéntes árucsere sem volt lehetővé téve, így a piaci szereplők között közvetítő kereskedelem sem működött. Mivel árucsere és kereskedelem sem működött, a szabad tőkeáramlás is megszűnt mely automatikusan a tőke felhalmozása számára is akadályt jelentett. Szóval nem volt sem tőke, sem kereskedelem, sem tulajdon, sem piac. Az egyedüli és abszolútum gazdasági hatalommal felruházott szervezet az Állam volt. S természetesen a szocialisták mindig is remélték, hogy az általuk hirdetett paradoxon – államosítások majd a szocialista társadalom kialakulásával az állam elhalása – megvalósul.

Azonban ahogy a történelem is bizonyítja, a kapitalista gazdaság evolúciójának, tökéletesedésének és zavartalan – laissez faire – működésének csupán a minél erősebb és nagyobb Állam szabhat akadályt, mely funkcióit kibővítve egy olyan hatalmas gépezetet tart fenn mely fegyveres hatóságainak és monopóliumainak útján képes kezében tartani és ellenőrizni a piacot, a kereskedelmet, a tulajdont és a javak felhasználását illetve felhalmozását. Ezzel szemben az Állam minél kisebb lesz, minél jobban zsugorodik és minél több funkciót veszít el az emberek annál önállóbbak, függetlenebbek lesznek melynek révén önkéntesen lépnek munkamegosztásba egymással, önkéntesen cserélnek javakat és tulajdont, szabadon foglalkoztatnak munkaerőt, szabadon halmoznak fel tőkét és javakat. Hogyha az Állam – s ezzel együtt az agresszió – alábbhagy akkor az emberek természetükből fakadóan felruházott szabadságukkal, jogaikkal és tulajdonukkal élve a kapitalista gazdaság eszközeivel – vagyis önkéntes cserével, kereskedelemmel és szabad termeléssel illetve befektetéssel – teremtik meg egzisztenciájukat.

Az a marxista tézis, miszerint az Állam elhal és megszűnik a szocialista társadalom kiépülésével párhuzamosan kétség kívül bekövetkezetlen hiszen a szocializmus ideáit alapvetően csak úgy lehet megvalósítani ha – a sztálini esettel élve – agresszív eszközökkel, kényszerítéssel, eltulajdonlással, korlátozásokkal szabunk akadályt a tőke, a munkaerő és az áru zökkenőmentes áramlásának.”