„A rendszerváltást támogató nemzeti újságírókat továbbra is célkeresztbe állította a balliberális sajtó. A rádió és a televízió új vezetését próbálta lejáratni a balos média: Farkasházy Tivadar a Hócipőben (megjelent: 1993. 11. 11-én) teljes fényképes oldalt szentelt ellenségeinek. Pincérlázadásnak titulálta Csúcs László rádiós, Nahlik Gábor televíziós alelnökök szerepvállalását. Nem kevésbé tartotta helytelennek Chrudinák Alajos – a Panoráma és a Parabola – és Pálfy G. István – a Híradó és A Hét főszerkesztőinek – visszatérését. Pincérlázadásnak minősítette Stefka István és Moldoványi Ákos televíziós főszerkesztő-helyettesek munkába állását is. Murányi László őstelevíziós is megkapta beosztását a címlapon. Egy kis kozmetikázással, fotómontázzsal úgy tűnik, mintha Kádár János anno – 1989 előtt – a parlamentben mosolyogva kvaterkázna Murányi Lacival, aki alázatosan hallgat.
Pedig tudjuk, hogy azok az újságírók, akik a ’70-es- ’80-as években bejáratosak voltak a pártházba és a parlamentbe, azokat a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban, a Népszavában, a HVG-ben és a 168 órában kell keresni.
A pincérlázadás minősítés is jelzi a liberális újságírók gondolkodását, tudatalattiját: az úr és a szolga, a pincér és a vendég, a volt pártállami és a rendszerváltoztató újságíró különbségtételét. Mintha az úr és a vendég magasabb rendű lenne annál, aki dolgozik. A liberalizmus lényege pedig éppen az, hogy mindenki egyenlő. De náluk ez csak szavakban létezik. Mi akkor, ott a jobboldalon, a nemzeti oldalon az ő megítélésük szerint alacsonyabb rendűek lettünk volna. Kis csacsik! A tudás, a morál, a gerincesség, a következetesség, a valódi szabadelvűség már akkor is a mi oldalunkon volt. S ezt nagyon sokan tudták.”