„Irgalom atyja, ne hagyj el!”

„Egészen elképesztő pogány nemzeti egység bontakozott ki Magyarországon a gyermekpornó képeket gyűjtögető volt perui magyar követ ügyében. Politikusok és médiamunkások sora soha nem tapasztalt nemzeti egységben hörögve követeli a »feszítsd meg«-et a volt magyar diplomatára. Az ország legliberálisabb(nak bélyegzett) betelefonálós rádióműsora szerint az örök életre börtönbe zárás csak a legfinomabb lelkek szíve vágya. Ebben az ügyben kiéli az ország az elfojtott szólásszabadságot. Bugyborékolva árad a pokolbéli gonoszság, jobboldali orrból, baloldali szájból.

Nem érdekel senkit, mi is történt valójában. Mindenki készpénznek veszi, hogy megtörtént az, ami nem történt meg: nincs szó megrontásról, ilyesmire nincs bizonyíték. A gyermekpornó nézegetése önmagában nem bűn, hanem betegség. Azonban semmi sem áll önmagában a szabad kereskedelem világában, ahol a kereslet indukálja a kínálatot. Irgalmatlanul. Vannak viszont törvények, amelyeknek csak akkor van értelmük, ha betartathatók. Márpedig a gyerekeket így vagy úgy a pornó iparba vonszoló – korántsem pedofil – gazemberek »likvidálása« akkor is nehéz lenne, ha nem kapcsolódnának erős szálakkal a pénzügyi és a politikai hatalomhoz. De kapcsolódnak: a korrupcióról beszélek.

A (valószínűleg) pedofil diplomata férfiú esetében van még egy csavar: alighanem provokátorok áldozata lett. Hogy áldozat lehetett, abban hibás a magyar külügy. Ha tudott emberük defektusáról, azért, ha nem, akkor azért.

De minden mindegy, az ország színe-java föllélegzett, végre szabad gyűlölködni. A pedofilt gyűlölni (össztársadalmi szinten nem létező!) gyerekszeretetünk ékes bizonyítéka. Reggel a gyerekünket verjük, délután a pedofilokat lincseljük meg. Összefogva. Gőzünk sincs a jogról, de szidjuk az ügyészt, szidjuk a bírót: »puhák vagytok, Jenők!«, »Szemüveget a bírónak!«, mint a focimeccsen. Mint a barbárok. Hun új legenda, közerkölcsi ugar.

Ha hívő keresztény lennék, azt mondanám, az igazságtételt bízzuk az egek urára. Mi itt, a földön csak azt érjük el, hogy a bűnös bánja meg a bűnét. Ne azért, hogy kevesebbet kapjon az utolsó ítéletnél, hanem azért, hogy ne legyen ránk – a kiskorúakra – veszélyes többé. A keresztény és demokratikus világban a büntetés célja nem lehet a bosszú. Az ugyanis nem bűnbánatot, hanem viszontbosszút eredményez.

Mielőtt engem is a süllyesztőbe lök a közvélemény, még azt is be kell vallanom, hogy negyven évvel ezelőtt sajnáltam a homoszexuálisokat. Azt hittem, szenvednek és bűnösnek érzik magukat. Még az is lehet, hogy akkoriban úgy volt. Érdemes fölidézni, hogy a háború után nem sokkal homoszexualitása miatt a halálba kergették a törvények és a hatóságok Alan Turingot, a keresztény civilizáció csúcsát jelentő brit birodalom hősét, százezrek életének megmentőjét. Nem volt irgalom. Azóta tisztázódott, hogy az azonos neműek iránti vonzalomnak genetikai szerepe van, tehát természetes dolog.

Azt nem hiszem, hogy a pedofíliát tolerálni kellene. Azonban ki kell venni a bűncselekmények közül, és át kell tenni a betegségek csoportjába. Kezelni kell és lehet. Ez persze csak akkor történhet meg, ha a betegséggel orvoshoz fordulhat a beteg. Ha nem kell tartania börtöntől, népharagtól, lincseléstől.”