Az Index-történet egy másik olvasata

„Tudom, hogy népszerűtlen leszek, de – mielőtt meglincselnétek Bodolai Lászlót – elmondom az Index-történet egy másik olvasatát. Az nem vitás, hogy a Fidesz már 2010-ben felvette a kivégzendők listájára az Indexet, és az elmúlt 10 évben számtalan próbálkozást tett a portál ellehetetlenítése érdekében. 2017-ben azért került Bodolai az Indexet tulajdonló alapítvány élére, hogy megpróbálja megakadályozni a kormánypárt megszállási kísérleteit. És ezt, amint mi olvasók is tapasztalhattuk, mindeddig sikeresen tett. Most azonban a választások felé félúton a kormánypárti médiamacherek elérkezettnek látták az időt az Index bedaralására, amit sikeresen csomagolhattak a portál körül adódó – a válság következménye miatti – gazdálkodási problémákba. Bodolai, aki a szerkesztőség tagjainál közelebbről ismerhette a valódi tulajdonosok ill. a NER szándékait, hiszen ő tárgyalt velük folyamatosan, megpróbálta menteni a menthetőt, és olyan megoldást kitalálni, amely megmentheti a portált. (Ez persze valószínűleg naivitás volt) Az igazgatósági ülésen előterjesztették az elképzelést, a főszerkesztő azonban – mivel úgy gondolta, hogy ez a lap érdeke – nyilvánosságra hozta az ülésen elhangzottakat, amire nyilván nem volna joga. Persze én ezért nem ítélem el, mert a megszállókkal szemben nem lehet jogszerű eszközökkel fellépni, azt azonban nem tartom korrektnek Bodolaival szemben, aki valóban éveken át próbálta védeni a szerkesztőség függetlenségét, hogy őt nem tájékoztatta erről előzetesen, és arról sem, hogy a veszélyzónába helyezi a lap függetlenségét mutató barométert. Erről tájékoztatni kellett volna azt az embert, akit a legutóbbi időkig a szerkesztőség is a függetlenség zálogának tekintett. Ilyen bizalmi válság esetén a kuratórium elnöke nem nagyon tehet mást, mint hogy felmond a főszerkesztőnek. Egyiküket sem hibáztatom, azt azonban igazságtalannak tartom, hogy most Bodolait tegyék meg bűnbaknak és rá zúdúljon a népharag. Én Bodolai Lászlót hosszú évek óta ismerem a bíróságról, számos perben voltunk hol azonos, hol ellentétes oldalon. Ám bármilyen szereposztás volt is közöttünk, minden alkalommal egy tisztességes, becsületes, rokonszenves embert láttam benne, akinek erkölcsi feddhetetlenségéhez nem fért kétség. Egy ilyen manipulatív, zsarnoki hatalom könnyűszerrel tudja úgy keverni a kártyákat, hogy az ellenük kűzdő barátok, bajtársak egymásnak ugorjanak és ne a közös ellenség, a zsarnokság, hanem egymás ellen harcoljanak. Erre számos példát sorolhatnánk a történelemből, és napjainkból is. Nekünk szerintem az is a dolgunk, hogy ne adjunk teret az efféle hatalmi manipulációknak, ne ítélkezzünk elhamarkodottan, és ne engedjük, hogy összeugrasszanak minket.”